Az idősek jobban aggódnak a családjukért, mint saját magukért

Az idősebb felnőttek jelentősen jobban aggódnak a családjukért és barátaikért a jelenlegi koronavírus-válság miatt, mint saját magukért. Ezt állapították meg a Ben-Gurion Egyetem kutatói egy friss felmérésben, amelyet a 60 év felettiek körében végeztek – írja az Israel21c.org.

Galit Nimrod, az egyetem egyik vezető tanára vezetésével 407 idős embert kérdeztek meg on-line, április közepén.

Azt kérdezték például, hogy érzik magukat, mi miatt aggódnak, és hogyan változott meg az internethasználatuk a járvány kezdete óta.

Az eredmények azt mutatták, hogy az egészségük, az anyagi helyzetük és a koronavírussal miatti elszigeteltségük miatt jobban aggódtak, mint a lezárások miatt, ugyanakkor a családjukért és a barátaikért érzett aggodalom jelentősen meghaladta azt a szintet, mint amit saját helyzetük miatt éreztek.

Az izraeliek harmada stresszes és szorong a krízis hatására

A statisztikai hivatal felmérése szerint az izraeliek több mint fele nem remél javulást jövőre sem.

Nimrod nem meglepő módon azt is megállapította, hogy az internethasználat – különösen a Zoom, a WhatsApp és a Skype – drámai módon megnőtt az idősebb felnőttek körében. Ezeknek a technológiáknak a felhasználása ugyanakkor stresszt is kiválthat.

Nimrod azt tanácsolta nekik, hogy kevesebb időt töltsenek el videokonferenciákkal, inkább az online játékokat, zenehallgatását, filmnézést és testmozgást ajánlotta számukra, még akkor is, ha ezek nem olyan élvezetesek, mint az idősebbek szokásos rutinjai.

A legtöbb szorongást a már rossz egészségi állapotú, kevésbé képzett, és a bevándorló idősek között mutatták ki.

Paradox módon azonban, figyelembe véve a Covid-19 szövődményeinek nagyobb kockázatát, minél idősebb volt a válaszadó, annál alacsonyabb volt a szorongás szintje – mondta Nimrod.

Izraelben lassan normalizálódik az élet

Szerdától – szigorú feltételek betartása mellett – engedélyezték a vendéglők, kávéházak, bárok, uszodák megnyitását.

Egy hasonló jelentés, amelyet az Egyesült Államokban készített az USC Dornsife Gazdasági és Szociális Kutatóközpontja, megállapította, hogy a koronavírus-válság alatt a 60 éves vagy annál idősebb felnőttek 34 százaléka számolt be szorongásról vagy idegességről. Az egyedül élő idősebb felnőtteknél ez 38 százalék volt.

Ez azonban még így is jóval kevesebb volt, mint a 18 és 30 év közöttiek körében mért 59 százalékos arány.