Koronavírus: már most lefújták Amerika 2021-es legnagyobb zsidó konferenciáját

A szervezők a „fennálló bizonytalanságok” miatt 9 hónappal az AIPAC előtt tettek erről bejelentést.

A legnagyobb Izrael-párti lobbiszervezet, azaz az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) máris lemondta soron következő éves konferenciáját — a koronavírus miatt okozott bizonytalan körülményekre hivatkozva.

A tagokat a szervezet elnöke értesítette erről emailben vasárnap — derül ki a The Times of Israel cikkéből. A lemondott esemény résztvevőinek visszafizetik a regisztrációs díjat.

Az AIPAC rendezvényein gyakran 20 ezer ember is összegyűlik. A következő rendezvényt 2021 márciusában tartották volna meg Washingtonban.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a koronavírus okozta aggodalmak korábban is felmerültek az AIPAC neve körül. A 2020-as gyűlést követően — egyidejűleg a COVID-19 nemzetközi kirobbanásával — a résztvevők értesítést kaptak arról, hogy fennáll a veszélye annak, hogy többen érintkeztek az egyik munkacsoportban azzal a személlyel, akinél koronavírust határoztak meg.

Később további hat vendégről derült ki, hogy megfertőződött a vírussal.