A két tömeggyilkost hatvan év eltéréssel kapták el, de az üzenet átível az időn: a háborús bűnösök nincsenek biztonságban – írja Jason Harris a Times of Israel oldalán megjelent véleménycikkében.
A szerző összehasonlítja Félicien Kabuga, a ruandai népirtás egyik tervezőjének franciaországi elfogását Adolf Eichmann elfogásával. Az afrikai népirtásban részt vett Kabuga 26 éve menekült az igazságszolgáltatás elől.
Mint Harris utal rá, Kabugát, mint Eichmannt is, rokonok, támogatók, és állítólag még egy befogadó kormány is óvta. Mind a két bűnöst hosszú éveken át keresték, majd a nyom mind a két esetben megszakadt.
Kezdetben sokan akarták megtalálni Eichmannt a második világháborút követően, miután korábbi társainak nürnbergi vallomásai alapján rádöbbentek a fontos szerepre, amit a holokausztban játszott. Ironikus módon – írja a szerző – az amerikaiak kétszer is elkapták, mégsem jöttek rá, kivel álltak szemben. Mind a két esetben hamis nevet adott meg, és beleolvadt a háború utáni tengernyi német hadifogoly tömegébe. Éveken át élt egy csendes, vidéki helyen Németországban, ahol Otto Heninger néven volt csirketenyésztő. Még tojásokat is adott el a közeli hontalanok (DP) táborában élő holokauszt-túlélőknek.
Mivel azonban sokan ismerték nevét a holokauszttal kapcsolatban, tudta, hogy csak idő kérdése, mielőtt valaki véletlenül felismeri. Ezért 1950-ben Argentínába költözött, ahol a kormány szívesen látta a volt nácikat, és a zsidó menekülteket is. Ott Ricardo Klement néven élt, és német kivándoroltak közössége támogatta Buenos Airesben.
Akárcsak Eichmann, Kabuga is menekült – voltaképpen már azelőtt, hogy a ruandai mészárlás véget ért volna. Azzal vádolják, hogy kezdeményezte a mészárlást, és hasznot hajtott belőle. Állítólag több száz machetét importált és adott el, melyet a tutsi nép 800 ezer tagjának lemészárlására használtak a száznapos tömeggyilkosság során. Azzal is vádolják, hogy finanszírozta a hutu gyilkoló-brigádokat, és a rádió, mely tulajdonában állt, arra hergelte a hutukat, hogy öljék meg „csótány” tutsi szomszédaikat.
Kabugát több alkalommal próbálták elkapni, Kenyában 2003-ban egy rajtaütés során egy az FBI-t informáló személy meg is halt. Úgy néz ki, Kabuga sokáig ott élt, a jelek szerint hivatalos védelmet élvezve. Annak ellenére, hogy az amerikai külügy ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, a következő 17 évre nyomtalanul eltűnt. Végül, akárcsak Eichmannt, őt is elérte a végzet, és elkapták. Azonban mind a két akcióhoz titkosszolgálatok komoly munkájára van szükség. A náci tisztet a Moszad és Sin Bét együttes munkájával kapták el 1960. május 11-én, Kabugát pedig 2020. május 16-án Párizsban kapcsolták le a francia, belga, brit és amerikai titkosszolgálatok együttműködésének köszönhetően.
A szerző szerint kérdéses, hogy mi lesz Kabugával. Eichmannt Izraelben bíróság elé állították 1961-ben és egy évvel később kivégezték a zsidó nép ellen elkövetett megannyi bűne miatt. Kabugát az ENSZ Ruandai Nemzetközi Törvényszéke elítélte távollétében népirtással kapcsolatos bűnökért, de a szervezet 2015-ben bezárta kapuit.
A népirtók, véli a cikk szerzője, hatvan évvel később is ugyanazt a leckét tanulhatják meg: ideig-óráig elmenekülhetnek, de nem örökké. Kabuga esete arra emlékezteti a világot, hogy feladatunk felkutatni a tömeggyilkosokat és elkapni őket, bármennyi ideig is tart ez a folyamat. Harris azt a provokatív tételt is leírta, hogy nem a holokauszt volt az utolsó népirtás a világ történelmében, és nem is a ruandai.
„Kétségtelen, hogy még több is lesz, és más tömeggyilkosok is megpróbálnak majd elmenekülni. Életbevágó, hogy nyilvánosan minél több elkövetőt törvény elé állítsunk”.
