A jövőben harckocsizó alakulatokban is szolgálhatnak majd az izraeli nők

Az izraeli hadsereg folytatja a női katonák integrálását a harcoló alakulatokba, persze amennyiben a katonák megfelelnek az általa támasztott követelményeknek.

Korábban nők a hadsereg a harckocsizó alakulatokban főként oktatóként juthattak szerephez, Aviv Kochavi vezérkari főnök azonban olyan programot indított, melynek keretében női katonák a jövőben tankvezetői, illetve lövészi feladatokat is elláthatnak majd – írja a World Israel News hírportál az izraeli állami rádió értesüléseire hivatkozva.

A döntés jól illeszkedik azon lépések sorába, melyek keretében a női katonákat elkezdték az instruktori és irodai munkákon túlmutató feladatokra is alkalmazni. A kétezres évek eleje óta működik például az ún. Caracal-osztag, amely tagjainak 70%-a nő, vagy az olyan alakulatok, mint a Júda oroszlánja illetve a Bardelas. Persze a hadsereg más részlegeiben, mint például a 669-es számú keresési és mentési egységben is számos nő szolgál a terepen.

A mostani döntés szerint azonban novemberben elkezdik felmérni annak lehetőségét, miként lehet női katonákat harckocsizó osztagokba integrálni, főként a Caracal és Bardelas egységekből. A jelentkezők számos követelménynek kell megfeleljenek, így például a minimum 165 cm-es magasság, illetve a legalább 60 kilogrammos testsúly is szerepel az elvárások között. A harckocsizó osztagokba való jelentkezéskor alapfeltétel a legalább 20 hónapra szóló elköteleződés vállalása is.

Mintegy két éve az izraeli hadsereg már megpróbált női katonákat bevonni páncélos osztagokba, azonban akkor olyan egységeket hoztak létre, melyek minden tagja nő volt. Ez a kísérlet kudarcba fulladt, most vegyes, férfi és női tagokat is magába foglaló alakulatokat hoznak létre.

Ugyanakkor nem mindenki nézi jó szemmel a nők harckocsizó alakulatokba történő bevonását. Ennek megfelelően nemtetszésének adott hangot a Torat Lechima nevű vallásos szervezet is. Felhívásukban a hadsereg vezetését arra szólították fel, hogy hagyjon fel a nők harci alakulatba történő invitálásával, a korábbi sikertelen próbálkozásokra hivatkozva.

„Azzal törődjenek, hogy az IDF megnyerje a háborúkat, ne a nemi szerepek formálásával” – olvasható a csoport közleményében.

Mindazonáltal a múlt héten négy, a középiskola végeztével a hadseregbe bevonuló fiatal nő nyújtott be petíciót a Legfelsőbb Bíróságnak azt indítványozva, hogy a Kúria utasítsa a hadsereget a nők részvételének lehetővé tételére minden harci egységben.

„Nem kérjük, hogy változtassanak az alakulatokban való részvétel feltételein, mindösszesen azt szeretnénk, hogy amennyiben megfelelünk minden elvárásnak, úgy csatlakozhassunk a harci egységekhez” – jelezte a 18 éves Mor Lidani, a petíció egyik benyújtója.