Manfred Gerstenfeld izraeli kutató szerint a második világháborús holland nemzeti önkép hazugságra és a tények tagadására épül – írja az Arutz7 oldalán megjelent cikkében.
Mint Gerstenfeld véli, „néha egy megjegyzés egy apró kiadványban komoly fényt vet egy lényeges nemzeti karakterjegyre. Húsz évvel ezelőtt a holland-izraeli Miriam Dubi interjút csinált az akkori holland nagykövettel Izraelben, Como van Hellenberg-Hubarral a holland-zsidó Joods Journaal kiadvány számára. A cikk témája a holland nép viselkedése volt a második világháború során”.
Mikor a cikk megjelent, a történészek már régen bizonyították Gerstenfeld szerint, hogy a megszállt Hollandiában kevesen voltak, akik ellenálltak a németeknek. A lakosság többsége érdektelen volt, és sokan kollaboráltak ilyen-olyan módon. Ide tartoztak a kormány magas rangú tisztviselői, a rendőrség, a városvezetések, a bíróság elnöke, a vasúti dolgozók, és még sokan mások.
Ennek ellenére a „jó hollandok legendája” nemzetközileg is elterjedt – írja a kutató. Anne Frank naplója nagy szerepet játszott szerinte a tévképzet kialakulásában. Őt és családját tisztességes hollandok rejtették el Amszterdamban. Nem sok figyelmet kapott a tény, hogy valószínűleg holland kollaboránsok adták fel őt és családját, így okozva halálukat. [A témában lásd cikkünket – A szerk.].
Van Hellenberg-Hubar nagykövet így fogalmazott az interjúban:
„Én azt gondolom, hogy a »jó hollandok legendájának« pozitív hatása lehet. Egy legenda képes fenntartani az ideális képet. A képet, amelynek meg kell felelni. A pozitív norma, amit a legenda tartalmaz, részévé válik a holland normáknak és értékeknek. Ha valaki hozzányúl a legendához, akkor a szóban forgó viselkedés – ezen esetben a tolerancia – is érintve lesz. A tolerancia nem magától értetődik, hanem egy tudatos döntés, miszerint teret adunk egymásnak. Ezen dolgozni kell. A mítosz leépítése ebben a kontextusban problémás lehet”.
Amit mondott, azt Gerstenfeld szerint így lehet összefoglalni:
„Tudatosan támogatom, hogy hazugsággal szépítsük a holland múltat. Hazudnunk kell, vagy hallgatnunk kell a csúnya oldalról”. A szerző szerint ha az ember ezen a nézeten keresztül szemléli a holland társadalmat, akkor az ország vezetőinek múltban való viselkedése könnyebben megérthető.
Megmagyarázza, hogy miért csak 2016-ban tárta fel Rémy Limpach kutató az Indonéziában – akkor még Holland Kelet-India – elkövetett 1947–48-as holland bűnöket, amiket egyszerűen „rendőrségi akcióknak” neveztek. A holland erők ekkor elnyomták a helyi felkelést, ennek során gyermekeket öltek meg, nőket – köztük kiskorúakat – erőszakoltak meg. Raymond Westerling holland katonai vezető évekkel később egy interjúban bevallotta, hogy 350 rabot statáriálisan kivégeztetett. A holland hatóságok semmit sem tettek ellene. Westerling egy másik interjújában utalt is rá, hogy semmi sem történhet vele, mert a hatóságok már tudnak a történtekről. Gerstenfeld cikkében további példákat is idéz a holland erők helyiekkel szembeni kegyetlenkedéseiről.
A szerző idézi Frank van Vree holland történészt, aki szerint a holland társadalom elképzelése a következő a második világháborúról: „Nem csináltunk mindent jól, de jobban csináltuk, mint mások”. A történész szerint tehát „egyrészt jelen van az elismerés, viszont az elkenés is”. Hans Blom holland történész hasonlóan arról beszélt, hogy a holland önképben „kellemesebb azt gondolni, hogy [Hollandia] a világ legerkölcsösebb népe”, mint belátni, hogy másfél évszázadon át gyarmattartó hatalom volt. Gerstenfeld ennek tükrében utal arra, hogy Hollandia volt az utolsó nyugat-európai ország, ahol miniszterelnöki szinten ismerték el a holokausztban való állami felelősséget. Ezt Mark Rutte miniszterelnök végül 2020 januárjában tette meg.
„Ennek ellenére a holland mentalitás nem változott” – zárja cikkét Gerstenfeld.
„Jelenleg is botrány van egy a múltban történt ronda esett kapcsolatban. 2015-ben egy holland gép civileket bombázott le és ölt meg Hawijában, Irakban. Az akkori védelmi miniszter, Jeanine Hennis erről tájékoztatva volt. A miniszter hazudott, és azt írta a parlamentnek, hogy »a legjobb tudomásunk szerint« nem voltak civil áldozatok. Valójában 74 civil halt meg. 2019-ben a mostani védelmi miniszter, Ank Bijleveld éppen, hogy túlélt egy bizalmatlansági szavazást az ügyben. Az ügy tovább bűzlik, és a miniszter a második szavazást éppen most, 2020 májusában élte túl”.
