Ultraortodox rabbinikus vezető: ezért lettünk száműzve zsinagógáinkból

Chaim Kanievsky, a litván irányultságú haredi társadalom Bnei Brak városában élő vezetője hétfőn kelt levelében azt jelölte meg annak az okaként, hogy a koronavírus miatt már két hónapja nem lehet a zsinagógákat látogatni, hogy a látogatók túlságosan szabadon, a hely szentségéhez méltatlan módon használják mobiltelefonjainkat az imahelyeken.

Kanievsky rabbi a zsinagógai rabbiknak és a vallási élet vezetőinek címzett nyílt levelében úgy fogalmazott: „bűneink miatt immáron hetek óta nem látogathatjuk zsinagógáinkat és tanházainkat. Ez minden bizonnyal égi jel, amiért zsinagógáink és tanházaink szentségét bepiszkítjuk mobiltelefon használatunkkal imádkozás és tanulás ideje alatt. Ez olyan bűn, melyet elődeink elképzelni sem tudtak” – írja a Yeshiva World News ortodox hírportál.

A vallásjogi szaktekintély közleményében hozzáteszi: „sürgősen ki kell javítani e súlyos bűnt, ezért mindenki figyelmét felhívom arra, hogy mobiltelefonjaikat kapcsolják ki a zsinagógában vagy tanházakban tartózkodás teljes idejére. A templomszolgáknak pedig kötelességük felhívni erre mindenki figyelmét”.

A jövőt illetően Kanievsky rabbi azt tanácsolja, hogy

„amikor ismét érdemesek leszünk arra, hogy visszamenjünk zsinagógáinkba, reméljük mihamarabb, a rabbik hívják fel minden imára igyekvő figyelmét e súlyos bűn elkerülésére”.

A levelet a litván irányultságú ultraortodox világ másik vezetője, Gerson Edelstein rabbi is aláírta, aki annyit tett hozzá a szöveghez, hogy „az ima ideje alatt mindenki tartózkodjon a profán, hétköznapi beszélgetéstől”.

The Jerusalem Post: ne tegyük meg bűnbakká az ultraortodoxokat!

Sok társadalmi és kulturális oka van annak, hogy a haredi lakosság túl lassan és késve reagált, és ennek árát súlyosan megfizetik.