Kínos: az izraeli külügyminiszter cáfolja Szijjártóék közleményét

Gabi Askenazi szerint Szijjártó Péterrel folytatott beszélgetésében egyszerűen csak megköszönte, hogy hazánk támogatja Izraelt a nemzetközi fórumokon.

Háromnapos karrierjének első „diplomáciai súrlódásában” az izraeli külügyminiszter csütörtökön kijelentette, tagadja, hogy álláspontja megegyezik Magyarországgal az illegális bevándorlás elleni harc szükségességét illetően, melyet a magyar külügyminiszter állított rövid telefonbeszélgetésük után – írja a the Times of Israel.

Szijjártó Péter külügyminiszter Facebookon közzétett videóban áll ki Magyarország döntése mellett, melyben hazánk, Ausztriával közösen, nem támogatta, hogy az Európai Unió elítélő nyilatkozatot tegyen közzé Izraellel szemben.

„Nem csak Magyarország, de más olyan ország is össztűz alatt áll, melynek nemzeti kormánya van, így van ez Izraellel is”

– fogalmazott videóüzenetében Szijjártó Péter, majd hozzátette:

„Az elmúlt években megfigyelhető a nemzetközi szervezetekben, hogy Izraellel szemben egy egyoldalú, elfogult, ellenséges álláspont jött létre, ez látható az EU-ban is. Állandóan arra akarnak rávenni minket, hogy az Izraelt kritizáló határozatokat fogadjunk el (…) Mi rendszeresen megakadályozzuk, megvétózzuk az Izraelt egyoldalúan, igazságtalanul elítélő határozatokat“.

A magyar külügyminiszter megemlítette az Izrael és Magyarország között létrejött stratégiai szövetséget, mint két országét, amelyek kölcsönösen segítik egymást a politikai térben. Szijjártó megragadta az alkalmat arra is, hogy köszöntse az új izraeli kormányt, és az új külügyminisztert, akivel többek között a futballról is beszélgettek.

Magyarország és Ausztria nem lép be az Unió Izraelt elítélő kórusába

Egyedül Magyarország és Ausztria ellenezte az Európai Unió külügyi biztosának, Josep Borrellnek Izraelt élesen kritizáló nyilatkozatát. Hazánk és Ausztria a kettős mérce fennállását sérelmezte.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében hozzátette: Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességével kapcsolatban is.

Gabi Askenazi szóvivője azonban az izraeli média képviselőinek úgy nyilatkozott, hogy a baráti telefonbeszélgetés során ezen témák nem kerültek elő.

A külügyminiszter megköszönte Magyarország Izrael melletti kiállását a nemzetközi fórumokon, és megegyeztek abban, hogy kapcsolatban maradnak, a bevándorlást azonban egyáltalán nem említették meg.

A nyilatkozat kiadása után néhány órával a magyar Külügyminisztérium kijelentette, azt a rész, amely arról szól, hogy Jeruzsálem és Budapest megegyezett a szuverenitás, biztonság és az illegális bevándorlás elleni fellépés kérdéseiben, rosszul fordították „közös nyilatkozatként” és csak a magyar oldalnak szükséges tulajdonítani.

Magyarország és Ausztria a közelmúltban számos olyan Uniós próbálkozásának keresztbe tett, mellyel a szervezet Izraelt azzal a szándékával kapcsolatban kívánta figyelmeztetni, melynek értelmében kiterjesztené szuverenitását Júdea és Szamária területeire.

Askenázi és Szijjártó mindemellett megegyeztek abban, hogy hamarosan élőben is találkoznak.