Végleg eltűnik a nők előtti üvegplafon az izraeli hadseregben?

Négy tinédzser lány petícióban kéri, hogy minden harci egységnél nyissák meg a felvételi lehetőségét nők számára. 

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság számára nyújtott be szerdán kérelmet négy 18 éves lány, melyben arra kérik Beni Ganz védelmi minisztert és Aviv Kochavi vezérkari főnököt, hogy minden harci egységnél engedélyezzék a felvételi jelentkezés lehetőségét nők számára.

„Nem azt kérjük, hogy a kedvünkért változtassák meg a feltételeket, csak hadd próbáljuk meg — és ha alkalmasnak találtatunk, akkor csatlakozhassunk”

— mondta a sajtó előtt Mor Lidani, a petíció egyik kezdeményezője. Mika Kliger pedig kiemelte: legfőbb motivációik között az szerepel, hogy hozzájárulhassanak a hadsereg sikereihez.

Idit Shafran Gittleman, az Izraeli Demokrácia Intézet szakértője a Jerusalem Postnak azt mondta, hogy szerinte napjainkban, amikor az Izraeli Hadsereg is a nemi egyenlőség szabályainak betartására igyekszik, csak idő kérdése volt egy ilyen kezdeményezés megszületése.

„Ez egy pozitív és üdvözlendő fejlemény. Elérkezett az idő a katonaság számára, hogy egységei a nemek helyett szakmai kritériumok alapján váljanak nyitottakká — hasonlóan azokhoz a rendszerekhez, amiket az USA-ban és az Egyesült Királyságban alkalmaznak”.

Izraelben a katonai felvételit megelőzően a férfi jelentkezők számára alkalmassági tesztet tartanak, hogy kiderüljön: a jelentkezők fizikai és mentális állapota megengedi-e, hogy kommandós vagy harci szerepet vállaljanak.

Januárban két nő sikeresen teljesítette a katonaság tankos kommandó-egységének kiképzését. Majd felettesükkel együtt petícióban fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy nők is szolgálhassanak a páncélos harckocsizó egységben. Akkor Kochavi azt mondta, hogy mindent megtesznek a nők integrálása érdekében.

Egy felmérés szerint 2012 óta a földi erőknél szolgáló női katonák száma exponenciális mértékben megnőtt, 2017-ben a számuk már 2 656 volt.

Milyen az izraeli katonalányok élete?

Amerikai-izraeli fotós eredt a nyomába az izraeli hadsereg kevéssé ismert amazonjainak: fotóriport mutatja be, hogyan élnek az izraeli katonalányok.