Meggyalázhatták az elesett izraeli katona sírját

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtök este közölte, hogy a jelek szerint valaki megpróbálta felásni Amit Ben-Igál főtörzsőrmester sírját, akit a héten egy letartóztatási művelet közben kitört lázadáson halálosan megsebesítettek egy kővel – írja az Ujkelet.live.

„A katonai rabbinátus képviselői a helyszínre mentek, és gondoskodtak arról, hogy az elesett katona szentségét ne szentségteleníthessék meg”, nyilatkozta az Izrael Védelmi Erők.

Ben-Igált kedd este temették el a Beer Jáákov-i temető katonai részlegében.

A hadsereg továbbá közölte, hogy a rendőrség vizsgálja az incidenst.

„Az esemény fényében döntés született a sír lezárásáról, őrzését a goláni dandár katonái fogják biztosítani a temetőben, amíg a folyamat le nem zárul”, mondta a hadsereg.

A teljes cikk itt olvasható.

Százak búcsúztatták a megölt izraeli katonát, közben elkezdődtek a letartóztatások

Több mint tíz palesztint vittek be kihallgatásra abból az épületből, ahonnan a sziklát dobták Amit Ben-Ygal posztumusz főtörzsőrmesterre egy háztetőről az arab faluban.