Netanjahu a vizsnyici haszid udvar vezetőjét fogadta

Szerda este rezidenciáján fogadta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az egyik legnagyobb haszid udvar vezetőjét, Jiszráel Hagert. Ez az első alkalom arra, hogy ilyen prominens ultraortodox vezető a miniszterelnöki rezidencián jár.

A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott, bennfentes információk szerint a vallási vezető az ultraortodox pártok most megalakuló kormányban való részvételét erősítette meg, illetve szó esett a jesivákban, azaz rabbinikus akadémiákon tanulók hadseregbe történő bevonulása alól felmentést adó törvényről is – számol be a vosisneias.com hírportál.

A megbeszélés mintegy 45 percen keresztül zajlott, kezdeményezője Hager rabbi volt.

Az ezekben a napokban megalakuló új izraeli kormány legtöbb képviselőt biztosító tagja, a Netanjahu vezette Likud párt és az ultraortodox zsidóságot tömörítő Egyesült Tóra Judaizmus párt koalíciós megállapodásában az is szerepel, hogy az ultraortodox vallásos iskolák is hasonló állami támogatásban részesüljenek, mint az állami oktatási intézmények. A koalíciós szerződés azt is biztosítja az ultraortodox közösségek számára, hogy az állam és vallási élet viszonyában nem következik majd be változás, és a jesivákban tanulók továbbra is felmentést kapnak a katonai szolgálat alól.

Izraelben 18 hónap után megalakulhat az új kormány

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy sikeresen lezárta a kormányalakítási tárgyalásokat, és erről tájékoztatta a Knesszet elnökét, Beni Ganzot, illetve Reuven Rivlin államelnököt is.