Izraelben 18 hónap után megalakulhat az új kormány

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy sikeresen lezárta a kormányalakítási tárgyalásokat, és erről tájékoztatta a Knesszet elnökét, Beni Ganzot, illetve Reuven Rivlin államelnököt is.

Az új kormány tagjai, melyben a koalíciós megállapodás szerint Ganz 18 hónap múlva váltja Netanjahut a kormányfői székben, csütörtök este teszik le hivatali esküjüket, miután annak megalakulásáról a Knesszet este 6 órakor kezd ülést. Az eskü este 10 órára várható – számol be a The Times of Israel.

Az új kormány a 2018 decemberében kezdődött politikai fiaskó után csaknem 500 nappal alakulhat meg. Ehhez hasonló eddig nem volt Izrael állam történetében.

A ma esti parlamenti ülésen a várakozások szerint felszólal majd Beni Ganz, a Kék-Fehér párt vezetője csakúgy, mint korábbi politikai szövetségese, Jair Lapid is, akivel drasztikusan megromlott a viszonyuk, miután Ganz mégis lepaktált a Netanjahu vezette Likud párttal.

A koalíciós megállapodás szerint a kormány 32 miniszteri tárcával rendelkezik majd, amelyeken fele-fele arányban osztozik a Likud és a Kék-Fehér párt. Ez lesz Izrael történetének eddigi legnagyobb kormánya, melyben Ganz a védelmi miniszteri tárcát kapja majd, legalábbis 2021 november 14-ig, amikor várhatóan helyet cserél Netanjahuval. Ganz emellett az eddig nem létezett miniszterelnök-helyettesi pozíciót is betöltheti.

A Kék-Fehér párt további vezetői is miniszteri tárcával gazdagodnak; Gabi Áskenázi, korábbi vezérkari főnök a külügyminiszteri, Israel Katz pedig a pénzügyminiszteri pozíciót fogja betölteni. Juli Edelstein, a Knesszet Likud-párti korábbi elnöke egészségügyi, Avi Nissenkorn, a Kék-Fehér párt tagjaként pedig igazságügyi miniszter lesz. A ma esküt tevő kormány mellett a Likudból érkező Jariv Levin lesz a Knesszet új elnöke. A koalícióhoz csatlakozott baloldali munkapárt vezetője, Amir Perec a gazdasági, és a szintén munkapárti Itzik Shmuli a népjóléti minisztériumot fogja vezetni. A szintén baloldali Derech Erec párt vezetője, Joaz Hendel a kommunikációs, a Kék-Fehér-párti Pnina Tamano-Shata a bevándorlási, a szintén a Kék-Fehérekhez tartozó Chili Tropper a kulturális- és sport, Michael Biton a kisebbségi, Alon Schuster a mezőgazdasági és Omer Yankelevich a diaszpórai ügyekért felelős tárcát kapják.

Értesülések szerint szintén a Kék-Fehér pártnak jut a turisztikai, a tudományos, az űrkutatási, a stratégiai és a szociális ügyekért felelős miniszteri tárca is.

A korábban egészségügyi miniszteri pozíciót betöltő, az Egyesült Tóra Judaizmus pártot vezető Jákov Litzman lakásügyi miniszter lesz, a szintén vallásos Sász-párti Arje Deri megtartja belügyminiszteri pozícióját, melyhez jön még a kevéssé lakott területek, a Negev és a Gálil vidékének fejlesztéséért felelős tárca.

Távozik az izraeli egészségügyi miniszter

Izraeli hírforrások szerint a sokat kritizált miniszter az egészségügyet az építés és lakásügyi tárcára cserélné.

A Likudot. képviselő Miri Regev a közlekedési, a szintén Likudos Yoav Gallant a hírszerzési, Ofir Akunis a regionális együttműködési, Zeev Elkin pedig a környezetvédelmi tárcát kapja meg. Regev állítólag a 18 hónapos periódus után a külügyminiszteri poszt várományosa lesz.

A koalíció legnagyobb pártja, a Likud felügyelete alá kerül a vallásügyi, az energiai, az oktatási és a Jeruzsálemért felelős minisztérium is.

A Netanjahu közeli bizalmasaként számon tartott Amir Ohana a közbiztonságért felelős tárcát kapja és ráhatása lesz a rendvédelmi szervekre is.

A Geser párt vezetője, Orly Levy-Abekasis, aki márciusban szakított baloldali szövetségeseivel, hogy csatlakozzon Netanjahu kormányához, a most életre hívott közösségi összetartást erősítő iroda vezetője lesz. E szervezet jtöbb, korábban a közbiztonságért felelős minisztériumhoz tartozó feladatot vállal át.

Az izraeli 13-as csatorna értesülései szerint Netanjahu találkozott Rafi Perec korábbi oktatási miniszterrel is, akit igyekezett kormányába csábítani, akár a baloldali politikus pártja nélkül is, felajánlva neki a Jeruzsálemért és a telepekért felelős tárcát.

A korábban Netanjahu-féle szövetséghez tartozó jobboldali vallásos párt, a Yamina úgy tűnik, nem tudott megállapodni Netanjahuval, így minden bizonnyal az Iszráel Bétéjnu, a Yesh Atid-Telem szövetség, az Egyesült Arab Lista, a Merec és a munkapárti Meirav Michaeli által alkotott ellenzéket erősíti majd.

Az új kormány eskütétele előtt a Likud és a Kék-Fehér pártok koalíciója egy, az új kormányt szabályozó dokumentumot hozott nyilvánosságra. E szerint a felálló kormány azonnali hatállyal létrehoz egy válságbizottságot a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében, a bizottság feladata lesz a járvány okozta gazdasági krízis és az azzal párosuló szociális helyzet kezelése.

„Emellett, abban a hitben, hogy a zsidó népnek megkérdőjelezhetetlen joga van az önálló államra Izrael földjén, amely nemzeti és történelmi hazája, a kormány minden erejével munkálkodik Izrael állam békéért, biztonságáért és prosperitásáért”

– áll a közleményben.

Ennek elérése miatt a kormány „növeli a nemzeti biztonságot” és „munkálkodik a békéért”. A közlemény azt is hozzáteszi, hogy a most megalakuló vezetés célja a gazdasági fellendülés, a lakosság különböző csoportjai közötti harmónia megteremtése, illetve az ország demokratikus és zsidó jellegének erősítése, valamint a zsidó bevándorlás elősegítése és támogatása.

A dokumentum nem tér ki a ciszjordániai területek annektálására, melyre egyébként a Likud és a Kék-Fehér pártok megállapodása alapján  már júliusban sor kerülhet.

Izraelbe érkezett az amerikai külügyminiszter

Pompeo nyolc órásra tervezett villámlátogatásán Trump béketervéről is tárgyalni fog Benjámin Netanjahuval.