Iránban újra megnyitnak a mecsetek

 Iránban kedden újranyitnak a mecsetek a koronavírus-járvány miatt elfogadott korlátozások lazításának részeként – közölte az IRIB iráni hírügynökség.

A pénteki közösségi imádságokat azonban továbbra sem lehet megtartani Teheránban és néhány nagyvárosban.

A döntést az egészségügyi minisztériummal egyeztetve hozták meg – idézték Mohammad Komit, az Iszlám Fejlesztési Szervezet igazgatóját. Az intézkedést annak ellenére hozták meg, hogy az ország egyes részeiben jelenleg is növekszik a fertőzöttek száma.

A Tasznim hírügynökség vasárnap jelentette, hogy a délnyugati Huzesztán tartomány egyik megyéjét karantén alá helyeztek a vírus további terjedését megelőzendő. A huzesztáni kormányzó szerint ugyanis jelentősen megugrott a fertőzöttek száma a tartományban.

Múlt hétfőn az iráni hatóságok újranyitottak 132 mecsetet vírusmentesnek minősített térségekben. Pénteken pedig két hónap kihagyást követően újra engedélyezték a közösségi imákat 180 olyan településen, ahol a hatóságok szerint mérsékelt a fertőzés veszélye.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap jelentette be, hogy az iskolák a jövő héten nyílnak meg. Irán már korábban feloldotta a városok közötti utazásokra vonatkozó tilalmat, illetve a bevásárlóközpontok és plázák is újra fogadhatnak vásárlókat.

Kianus Dzsahánpur, az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a járvány halálos áldozatainak száma immár 6685-re emelkedett, az elmúlt 24 órában 45 új halálesetet jelentettek. Hozzátette: 109 286 az eddig azonosított fertőzöttek száma.

Ramadán vírus idején: üresek az iszlám legszentebb helyei

A koronavírus-járvány miatt a hívők kénytelenek lemondani a nyilvános étkezésekről és a csoportos imáról.