New York Times: Izrael az „emberölés” után az „életmentés” felé fordul

Izrael amerikai nagykövete szerint a The New York Times „leginkább a zsidó állam rágalmazásának és démonizálásának úttörő módszereiről ismert újság”.

A The New York Times komoly dühöt váltott ki a közösségi médiában, miután egy cikket twittelt Izrael a koronavírus-járvány leküzdésére irányuló kutatási erőfeszítéseivel kapcsolatban, ám olyan komment kíséretében, amely sokak szerint a rágalmazás valamennyi kritériumának megfelel – írja az i24NEWS.

A Twitter bejegyzés szerint ugyanis az izraeli Védelmi Minisztérium kutatási és fejlesztési osztálya „legjobban az emberölésre és különböző dolgok felrobbantására irányuló, csúcstechnológiát képviselő módszerek úttörőjeként ismert”.

Most azonban az „életmentés” felé fordul, tette hozzá a bejegyzés.

A megfogalmazás számos szervezetet kritikára késztetett, ideértve a Főbb Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája nevű ernyőszervezetet is, amely szerint „a retorikában megjelenő Izrael-ellenes elfogultság félrevezető módon mutatja be a zsidó állam minden nemzet javát szolgáló kutatás-fejlesztési tevékenységét”.

Conf Of Presidents on Twitter: „We call on @nytimes to delete and explain it’s outrageous tweet disparaging Israel + apologize immediately. The anti-Israel bias expressed in this rhetoric misrepresents the Jewish State’s research & development for the good of all nations as we collectively combat COVID-19. pic.twitter.com/5NasSdRkGk / Twitter”

We call on @nytimes to delete and explain it’s outrageous tweet disparaging Israel + apologize immediately. The anti-Israel bias expressed in this rhetoric misrepresents the Jewish State’s research & development for the good of all nations as we collectively combat COVID-19. pic.twitter.com/5NasSdRkGk

Ron Dermert, a zsidó állam Egyesült Államokban akkreditált nagykövetét szintén nem töltötte el felhőtlen örömmel a tweet, amit jól mutat a reakciója, melyben így fogalmaz: „a holokausztot temető The New York Times leginkább a zsidó állam rágalmazásának és démonizálásának úttörő módszereiről ismert”.

Amb. Ron Dermer on Twitter: „The @nytimes, which buried the Holocaust, Is best known for pioneering ways to libel and demonize the Jewish State. Now it is doing the same. https://t.co/S8tMGFzkRv / Twitter”

The @nytimes, which buried the Holocaust, Is best known for pioneering ways to libel and demonize the Jewish State. Now it is doing the same. https://t.co/S8tMGFzkRv

A cikket később – immár más felirattal – újra megosztotta a NYT Twitter fiókja.