Tombol a járvány, gumibotokkal oszlat a rendőrség Indiában

Indiában az elmúlt 24 óra alatt az egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint 3900 új koronavírusos fertőzést és 195 halálos áldozatot jelentettek, ez az eddigi legmagasabb 24 órán belüli növekedés az országban.

A minisztérium hozzátette, hogy a szokatlan növekedés vélhetően a tesztelések növelésének az eredménye. Szakértők úgy vélik, egyelőre nem sikerült ellaposítani a járványgörbét. Az országban hétfő óta a 82 792 embert teszteltek a koronavírusra, a legtöbb pozitív eredményt pedig Újdelhiből és Mumbaiból jelentették.

Eközben  Újdelhiben 70 százalékos különadót vetettek ki az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi értékesítésére. A kedden életbe lépett rendelet célja a boltok előtti sorok feltorlódásának megakadályozása.

A városban hétfőn nyitottak ki először az elárusítóhelyek,  és a rendőrség még aznap gumibotokkal oszlatott fel egy bolt előtt gyülekező tömeget. Arvind Kedzsrival delhi államminiszter leszögezte: amennyiben az emberek nem tartják be a társadalmi távolságtartás szabályait, visszavonják az enyhítéseket.

Brutális rendőrségi fellépés az (állítólagos) szabályszegők ellen:

Coronavirus: Indian police labelled ‘criminal, brutal force’ | The World

Prominent human rights lawyers in India say the country’s police are acting like brutal criminals, while enforcing the strict coronavirus lockdown.With socia…

Több más állam, köztük Uttar Prades, ahol hasonló jeleneteket tapasztaltak, a hasonló rendeletet hozott. Az alkoholtartalmú italokra kivetett adók India összes államának fontos bevételeit képezik, erre pedig elemzők szerint nagy szükségük van a korlátozások miatti gazdasági visszaesés következtében.

Hétfőn India több részében enyhítettek a március 25-én elrendelt kijárási korlátozáson. Az országot a hatóságok a járvány súlyossága alapján három zónára – vörös, sárga és zöld jelzésű területekre – osztották fel.

A járványgócnak számító vörös zónákban korlátozott mértékben engedélyezett a munkavégzés, ám továbbra is tilos az utazás, az éttermek és bevásárlóközpontok pedig zárva maradnak. A korlátozások egyelőre május 17-ig tartanak.

A Johns Hopkins Baltimore-i egyetem keddi összesítése szerint az 1,3 milliárdos Indiában jelenleg 46 476 regisztrált fertőzött van, a betegségbe pedig 1571-en haltak bele.

Ennyi volt a karantén? Izraelben ellepték a partokat és a piacokat az emberek

Jelentősen gyengült a fegyelem a rendőrség szerint, sokan nem törődnek a maszkviselés és a távolságtartás szabályaival.