Radnóti születésnapján nézzünk Judi Denchet!

111 éve született egyik legnagyobb költőnk. A munkaszolgálatosként magyar keretlegények által 1944. november 9-én meggyilkolt költőre Nem tudhatom… c. versével emlékezünk, amit Judi Dench brit színésznő mondott el angolul.

Radnóti Miklós születésének tavalyi, 110. évfordulója (egyben halálának 75. évfordulója) alkalmából gyalogos vers-zarándoklat indult „A lélek útja” címmel a neves költő és a többi ártatlanul elhurcolt bori munkaszolgálatos emlékére Bortól (az egykori Lager Heidenau helyszínétől) Abdáig.

Radnóti Miklóst 1944 júniusában vitték el Borba munkaszolgálatra, ahonnan a Lager Heidenau foglyaként néhány hónappal később a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok közeledése miatt erőltetett menetben vezették 3200 társával együtt Németország felé.

Judi Dench recites Miklós Radnóti

Excerpt of My Homeland (1976) by Robert Vas. The film was transmitted by the BBC (4/11/1976) on the 20th anniversary of the crushing of the 1956 Hungarian Up…

A költő Borban és útközben több verset is írt, egyebek mellett a Razglednicákat, a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshez című költeményt, valamint az Erőltetett menet című verset.

Éppen ma, kedden számolt be egyébként az MTI arról, hogy a 85 éves Judi Dench szerepel a Vogue divatmagazin júniusi kiadásának címlapján. Az Oscar-díjas brit színésznő a lap eddigi legidősebb címlapsztárja.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.