Lenin a „zsidó tömeggyilkos” – indul a finn antiszemitahullám?

A finnek továbbra sem antiszemiták — nyilatkozták lapunknak Helsinkiből, ezzel együtt egy héten belül két zsidóellenes vandálakció is történt Finnországban, ahol az izraeli média szerint negatív trendfejlődésről lehet szó. 

Látványos gyűlölködéssel emlékeztek Finnországban május elsejére. A bolsevizmus egykori politikai vezetőjének, Vlagyimir Ilijics Leninnek egyik szobrát gyalázták meg — vélhetően május elsejére, péntekre virradóan — antiszemita graffitivel.

A Dávid-csillagos firka mellett „zsidó tömeggyilkos” feliratot is elhelyeztek a dél-finn Kotka városában található szoborra. 

jelentette az IsraelHayom, amelyik felidézi, hogy ugyancsak a napokban egy Hamina nevű kisváros zsidó temetőjét vandálok szentségtelenítették meg. Más források által is megerősített értesülések szerint néhány sírkövet szétzúztak, összetörtek és náci szimbólumokat festettek fel rájuk.

Az IsraelHayomnak név nélkül nyilatkozó egyik finn zsidó érdekképviselő azt mondta, hogy az utóbbi időben rossz irányba változnak a dolgok az öt és fél milliós ország alig 1500 zsidó lakosa számára.

Fotó: Twitter

Finnország ma már olyan, mint a többi ország. Az utóbbi hónapokban egyre több antiszemita incidens történt, olyanok, amelyek szerint a zsidók felelősek a koronavírus járvány miatt is.

— idézte a lap a finn zsidó közösség egyik vezetőjét, aki szerint az online térben megjelenő gyűlölködés mellett Helsinkiben egyre több olyan matrica is megjelent a köztereken, amelyek egy neonáci szélsőséges csoport éledő aktivitásáról árulkodnak.

A Neokohn az eset kapcsán felhívta Yaron Nadbornikot, aki az ország legnagyobb közösségének, a Helsinkinek az elnökét, aki elmondta, szerinte nem pontos diagnózis azt állítani, hogy egyfajta antiszemita hullám van kibontakozóban Finnországban.

„A finnek továbbra sem zsidóellenesek. Itt mindössze egy féltucatnyi ember akciójáról lehet szó.”

— fogalmazott az elnök, aki tavaly egy interjúban részletesen beszélt lapunknak arról, hogy a skandináv országban — ellentétben más szomszédos állammal — sosem tapasztalt jelentős mértékű antiszemitizmust, és továbbra is bizton állítja, nincs szó komoly problémáról.

„Valóban történtek kellemetlen esetek, de ez csak egy marginalizálódott csoporthoz köthető. A rendőrség a vandál eseteket is kezdetben pusztán rombolásnak gondolta, de ezeket ma már szigorúbban, gyűlöletbűncselekményként vizsgálják.”

— tette hozzá Nadbornik.

Ahol a zsidók a nácik bajtársai voltak – mitől sikertörténet a skandinávoké?

Három magyar rabbi is dolgozott eddig Helsinkiben, ahol több mint negyed századig magyarajkú kántor szolgálta a zsidó közösséget.