Német tudósok a Vatikán archívumait kutatva találtak egy levelet, amely bizonyíthatja, hogy XII. Piusz pápa tudott a zsidók tömeges legyilkolásáról Varsóban és Lvivben, de erről hallgatott – írja a Times of Israel.
A kutatók nemrég kezdtek hozzá XII. Piusz pápa most hozzáférhetővé tett vatikáni archívumának feldolgozásához, számol be a Washington Post.
A március 2-án megnyitott archívumot nem sokkal később, a koronavírusra való tekintettel ismét lezárták, így annak a csaknem 200 történésznek, aki jelezte a kutatási szándékát, el kellett halasztani az útját. A münsteri egyetem vallástörténésze, Huber Wolf vezette német csoport azonban még hozzáférhetett az archívumban őrzött anyagokhoz, és azok között csaknem azonnal sokkoló dokumentumra leltek.
Már eddig is számos történész és zsidó szervezet kérdőjelezte meg az 1939 és 1958 között működő XII. Piusz pápa második világháborúban folytatott szerepét, mondván, nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy életeket mentsen. A pápa védelmében a Vatikán és más szervezetek azt hangsúlyozták, hogy XII. Piusz „csendes diplomáciát” folytatott és arra bátorította a kolostorokat és más vallásos intézményeket, hogy bújtassanak zsidókat.
Wolf a múlt héten arról számolt be a Kirche+Leben című katolikus lapnak arról, hogy olyan dokumentumokat talált, amelyeket nem tartalmazott a jezsuiták által négy évtizede összeállított 11 kötetes tanulmány, amely a pápa Holokausztban betöltött szerepét mutatja be és védi a vallási vezető imázsát.
Amerikai beszámolók szerint 1942 szeptemberében az Egyesült Államok átadott a Vatikánnak egy olyan, a Zsidó Ügynökség által készített dokumentumot, mely beszámolt 100 ezer zsidó meggyilkolásáról a varsói gettóban, illetve 50 ezer zsidó legyilkolásáról a német megszállás alatt lévő Ukrajnában. Vatikáni források nem erősítették meg ennek a dokumentumnak létezését.
Wolf most arra is talált bizonyítékot, hogy XII. Piusz olvasta az amerikai dokumentumot és arra, hogy a Vatikán két esetben is meghamisította a gyilkosságról szóló beszámolókat.
Egy levél szerint, melyet Lviv (Lemberg) város ukrán görög katolikus érseke, Andrej Septickij jóval az amerikai jelentés előtt beszámolt már 200 ezer zsidó ukrajnai legyilkolásáról az „egyenesen ördögi” német megszállás alatt.
Egy másik esetben egy olasz üzletember, bizonyos Malvezzi számolt be Giovanni Battista Montini tiszteletesnek, a későbbi VI. János Pál pápának a zsidók varsói „könyörtelen lemészárlásáról”.
Montini ezt jelentette felettesének, a Vatikán titkárának, Luigi Maglione bíborosnak.
Erről a két jelentésről számol be a Vatikán külügyminisztere, Angelo Dell’Acqua levele, számolt be Wolf a Die Zeit című újságnak Hamburgban.
Dell’Acqua arra figyelmeztetett, hogy nem szabad hinni a zsidók beszámolóinak, mert a „zsidók gyakran túloznak és nem példái az őszinteségnek”.
Wolf állítása szerint olyan dokumentumokat is talált, amelyek fényképpel bizonyítják a tömeges gyilkosságokat és a tömegsírokat, illetve azt is jelezte, hogy olyan levelezésnek is lennie kell, amelyet a pápa az amerikai elnökkel és amerikai zsidó szervezetekkel folytatott.
Mint ismeretes, történészek már korábban vizsgálták Eugenio Pacelli, a későbbi pápa életének azon 12 évét, amit a Szentszék nagyköveteként 1917 és 1929 között Németországban töltött.
Wolf elmondása szerint
„bizonyos, hogy a pápa tudott a zsidók lemészárlásáról”,
hozzátéve, hogy „ami igazán érdekel, az az, hogy mikor értesült arról először, és mikortól hitte el ami történik”.
Zsidó szervezetek már régóta felhívják a Vatikán figyelmét arra, hogy XII. Piusz szentté avatása nagy hiba volna és azzal mindenképpen várni kell, amíg az archívumokat meg nem nyitják, és amíg élnek holokauszt-túlélők. XVI. Benedek pápa 2009 decemberében egy lépéssel közelebb hozta XII. Piusz szentté avatását, amikor kijelentette, hogy a vallási vezető „hősi, keresztényi életet élt.”
A szentté avatáshoz mindössze a pápa által elkövetett csoda bizonyítéka hiányzik. 2014-ben Ferenc pápa a folyamattal kapcsolatban azt mondta, hogy a csoda bizonyítása hiányzik, jelezve, hogy egy ideig bizonyosan nem várható XII. Piusz szentté avatása.