Jom Hacmaut alkalmából megemlékezünk Herzl Tivadarról, aki szabadidejében alapította meg a cionista mozgalmat.
Herzl Tivadar emberi alakját gyakran elhomályosítják a legendák, pedig a cionizmus atyja nagyon is sok személyes problémával küzdött – állítja egy idén megjelent életrajz. A könyvet Derek Penslar a Harvard egyetem történelem professzora írta, aki azt nyilatkozta a Times of Israelnek, hogy az volt a célja, hogy megírja az első „poszt-modern Herzl bibliográfiát.”
A könyv címe Thedore Herzl: The Charismatic Leader (A karizmatikus vezető), aminek történész írója arra törekedett, hogy ne hősként, vagy túlzottan esendő figuraként mutassa be a férfit, hanem úgy próbálja bemutatni, amilyen valójában volt. Penslar szerint karizmatikussága tette alkalmassá Herzlt arra, hogy íróként képes legyen elindítani egy politikai mozgalmat.
Azonban Herzl karizmatikusságának is meg voltak a határai, hiszen a nemzetközi hatalmakat nem tudta megnyerni az ügynek. Fogadták a szultán udvarában is és találkozott a német császárral is, de egyik vezető sem akarta támogatni egy zsidó állam létrejöttét.
Az író a kutatásai során többször járt Izraelben, ahol feltűnt neki, hogy Herzl nemzeti kabalabábuvá változott, ott van minden iskolai tanteremben, a bankjegyekre is az ő arca van nyomtatva, épületek és utcák viselik a nevét, és még divatos „hipszter Herzl”pólokat is lehet kapni. Penslar szerint csak kevesen ismerik a cionizmus „emberi arcát.”
A történész több, mint hatezer oldalnyi levelezést és naplóbejegyzést fésült át. Herzl feljegyzéseiből kiderül, hogy az tudósítói munkája nagyon sokat követelt az állandóan változó hangulatokkal küzdő írótól.
„Fontos megérteni, hogy a cionista tevékenységét valójában kizárólag a szabadidejében végezte”
– mondja az életrajz írója, aki szerint a naplóiból világos, hogy Herzl bipoláris depresszióban szenvedett.
De nem csak saját démonaival kellett megküzdenie, hanem a környezetében sem kereshette a nyugalmat, mivel a házassága is boldogtalan volt. Felesége Julie Naschauer és sok problémával küzdött, így a két zavaros lelkű ember gyakran kínozta egymást. A történész szerint bár Herzl szerette három gyermekét, ideje nagy részét távol töltötte az otthonától.
„A politikai vezetők gyakran zaklatott emberek. Herzl szokatlan problémákkal küzdött, szokatlan éhség és ambíció hajtotta. (…) Meg kellett küzdenie a depresszió és a bukás érzéseivel. Olyasvalamit keresett, amely értelmet adhat az életének”
– állítja Derek Penslar.
Herzl Tivadar elsősorban az antiszemitizmus problémáját szerette volna megoldani, és úgy gondolta, hogy a legjobb megoldás egy zsidó haza megteremtése lenne. Nem volt hívő, és a kor zsidó vezetőit sem támogatták a mozgalmát. A Cionista Világkongresszus megalapítása mégis történelmi fordulat volt a zsidóság számára, amelyet Herzl szinte egyedül hívott életre.
Hiába fogadták királyok és államférfiak a cionista mozgalom vezetőjét, igazán soha nem került közel a célja megvalósításához. Az egyetlen meglehetősen közismert és abszurd ajánlatot a britek tették, akik felajánlották, hogy kiszakítanak egy rész kelet-afrikai gyarmatukból (akkor Uganda, ma Kenya), ahol a zsidók megalapíthatják az államukat.
Herzl egy szekuláris Izraelről álmodott, ami majd a társadalmi fejlődés és egyenlőség példájaként szolgálhat az egész világ számára. Ezt azonban nem tudta megvalósítani, miután 1904-ben, mindössze 44 évesen meghalt.
Herzl feleségét és gyermekeit is mind idő előtt vitte el a halál. A második világháború kitörésekor már csak Margaritha lánya volt életben, aki férjével együtt Theresienstadt koncentrációs táborban halt meg. Herzl utolsó közvetlen leszármazottja, egyetlen unokája Stephan 1946-ban öngyilkos lett miután megtudta, hogy a szülei meghaltak.
Ma hiába viseli sok hely Herzl Tivadar nevét, az izraeli fiatalok jelentős része csak annyit tud róla, hogy fontos történelmi személy volt. A szerző reméli, hogy a könyve héberül is megjelenik majd, ami felújítaná az érdeklődést Herzl iránt, aki zavaros lelkületét legyőzve vagy talán pont személyes hibái miatt tudott maradandót alkotni.
