A 2022-es elnökválasztásra készülő Emmanuel Macron számára kritikus pillanatok jönnek az új szakaszban. Sajtópletykák szerint szerint az Élysée környékén valamiféle nemzeti egységkormány felállításán is gondolkodnak, ami lehetővé tenné, hogy e nem túl rózsás gazdasági helyzet kezelésébe az ellenzék egy része be tudjon kapcsolódni, megosztva ezzel a politikai felelősséget a jelenlegi kormánytöbbséggel.
A kedd reggeli francia sajtó több helyütt a miniszterelnök és az elnök közötti feszültségek erősödését taglalja. Az ok: Édouard Philippe kedden 15 órakor jelentette be a május 11-étől hatályos, tilalmak feloldására vonatkozó tervet, de a Nemzetgyűlés, ideértve a kormánypárti frakció egyes tagjait, nem volt elégedett azzal, ahogy ezt a kormány véghezvitte.
És valószínűleg maga Macron elnök sem, akinek – ha igazak a „nemzeti egység” megteremtésére és a politikai felelősségmegosztásra vonatkozó szándékairól szóló értesülések – nem érdeke a parlament és az ellenzék magára haragítása.
Az adminisztráció már korábban bejelentette, hogy a parlament szavazhat a kijárási tilalmak fokozatos feloldásáról, a május 11-től hatályos szabályokat tartalmazó intézkedéscsomagról. A parlamenti beszéd előtti órákban viszont az okozta a konfliktust, hogy az ellenzék egyes képviselői azt szerették volna, ha a kormányfői bejelentések és a szavazás között eltelne 24 óra, hogy legyen a képviselőknek ideje áttanulmányozni és átgondolni a csomagot, amely olyan érzékeny dolgokról is szól, mint az elektronikus, mobiltelefonos kontakt-kutatás.
A képviselők szavazatának közjogi következménye nincs, maximum politikailag kellemetlen, ha ilyenkor szétesik a többség. Ez nem történt meg, de az LREM-frakció (ez Macron liberális-centrista pártja – a szerk.) soraiban is volt komoly elégedetlenkedés a szervezés miatt.
A szavazás a járványveszélyre tekintettel volt különleges eljárásrendű: az ülésteremben nem lehetett jelen és ott helyben nem is szavazhatott minden képviselő.
Ezúttal csak 75-en ülésezhettek fizikailag, a frakcióvezetők szavazhattak a távol maradók nevében is, és ha valaki nem értett egyet a szavazattal, akkor kedd este 18 óráig, praktikusan a vita végéig kellett jeleznie, hogy máshogy voksolna, mint a frakciója.
Az ülésezési rend átalakítása nem új dolog – a francia parlamentben még a járvány kezdeti fázisában egyeztek meg abban, hogy az ülésteremben nem lehet fizikailag mindenki jelen. Ez a parlamenti működés – pontosabban a képviselői jogok – egyfajta korlátozása, annak érdekében, hogy az intézmény működőképes maradjon (a járvány elején komoly aggodalom söpört végig a Nemzetgyűlésen, amikor több képviselő és munkatárs is Covid19-pozitívnak bizonyult, de voltak fertőzöttek a kormányban is).
A kormánypárt soraiban is vannak azonban olyan hangok, amelyek értetlenségüket fejezik ki, hogy miért nem a videokonferenciás-távszavazásos módszer fokozatos biztosítása felé indult el a francia parlament a személyes jelenlét tartós korlátozása helyett.
Ezzel párhuzamosan az ellenzék türelmetlen, végleg elért a válságkezelés abba a szakaszba, amikor helyreáll a politika normál működése, s az ellenzék szisztematikus kritikával illeti a kormány munkáját.
Ez nem független attól, hogy a kezdeti kiugrások után a társadalom immáron jelentős bizalmatlanságot mutat a kormányzat válságkezelési tevékenységével szemben. Hogy mást ne mondjunk, a megkérdezettek 62%-a nem bízik abban, hogy a tilalmak lazítását az adminisztráció sikerrel képes véghezvinni.
A 2022-es elnökválasztásra készülő Emmanuel Macron számára kritikus pillanatok jönnek az új szakaszban: történelmi ütemben nő a munkanélküliek aránya, a magánszektor dolgozói felének, 11,3 millió embernek a fizetésébe szállt már be az állam, miközben a legfrissebb pótköltségvetést 115%-os államadóssággal, 9,1%-os hiánnyal, és mintegy 8%-os GDP-visszaeséssel fogadták el a múlt héten.
Sajtópletykák szerint szerint az Élysée környékén a második világháború utáni kormányzás mintájára valamiféle nemzeti egységkormány felállításán is gondolkodnak, ami lehetővé tenné, hogy e nem túl rózsás gazdasági helyzet kezelésébe az ellenzék egy része, s különösen a mérsékelt ellenzék be tudjon kapcsolódni, megosztva ezzel a politikai felelősséget a jelenlegi kormánytöbbséggel.
Az ellenzék ebben nyilván nem érdekelt, így ha ebben gondolkodik a köztársasági elnök, akkor külön politikai feladata előállítani a helyzetet, amelyben az ajánlatot visszautasítani nem lehet, vagy csak súlyos politikai károk árán lehet; az ellenzéknek pedig az a feladata, hogy ezt a csapdát elkerülje.
A parlamenti képviselőkkel folytatott vita a szavazás idejéről és módjáról azonban nem az egység irányába mutatott, hanem éppen konfliktust szított, ami – még egyszer, ha az ellenzék valamiféle bevonásában gondolkodik Macron – nem érdeke. (Minden bizonnyal ezért olvasni arról, hogy nem értett egyet a miniszterelnök azon döntésével, hogy gyorsan végezzenek a szavazással.)
A parlamenti vita léte egyébként önmagában is ennek a dinamikának a felismerésére utal: jelenleg Franciaországban egészségügyi vészhelyzet és rendeleti kormányzás van hatályban. Háttérben tényszerűen jegyezték meg a kormányfő környezetében, hogy az egészet éppenséggel egy sajtótájékoztatóan is el lehetett volna intézni.
Nemcsak a parlamenti bejelentés és a szavazás szorul magyarázatra, hanem a sietség is. Nevezetesen, hogy az egyhetes zavaros kommunikáció és szivárogtatási sor után az adminisztráció nagyon szerette volna lezárni ezt a bizonytalan, tervezési szakaszt.
Az eredeti tervek szerint a keddi vitára csak május 5-én került volna sor, 28-án csak az elektronikus kontakt-kutatásról vitáztak volna (hogy aztán Philippe miniszterelnök azt jelentse be, hogy az elektronikus kontakt-kutatásról lesz később külön vita).
A sietségre fókuszáló értelmezés szerint nem arról van szó, hogy mennyire demokratikus így a szavazás, hanem egy a lényeg: legyen meg, és minél előbb és lehetőleg úgy, hogy ne legyen tere a további polémiáknak és találgatásoknak. Márpedig egy 24 órás várakozás éppen erre adott volna lehetőséget.
Az is elképzelhető, hogy valójában nincs ebben a kérdésben feszültség az elnök és a kormányfő között, hanem ismét egy jó zsaru-rossz zsaru felállást játszanak el, melyben Philippe környezete azt mondja, hogy örüljenek a képviselők, hogy nem sajtótájékoztatón jelenti be a tervet, gyorsan kell szavazni, Richard Ferrand házelnök ebben partner, Macron pedig – kellő mennyiségű újságírónak elmondva – jó zsaruként széttárja a karját, hogy nem ő szervezi a parlamentet, de amúgy ő nagyon egyetért mindenkivel, aki még időt szeretne.
Ez a francia intézmények logikája, ha okosan használják: a miniszterelnök fogyóeszköz, az a dolga, hogy védje az elnököt, elvigye a balhét mindazért, ami rossz.
És ezzel el is jutunk ahhoz a kérdéshez, hogy mi ez a feszültség az elnök és a kormányfő között, és lesz-e új kormány, új miniszterelnökkel? Folyik-e ennek az előkészítése? Ha Macron nem gondolkodik valami nagy politikai húzásban, akkor a válasz a dodonai „vagy igen, vagy nem”. Nem biztos, hogy akkor kell kormányfőt váltani, amikor kifejezetten nehéz idők jönnek, lehet, hogy a jelenlegi miniszterelnök totális elhasználása hasznosabb, azért, hogy az új ember lendülettel és jobb körülmények között kezdhesse meg a munkát.
Ha viszont ez az új éra hangulatában szociálisabb és „balosabb” lesz az elnök szándéka szerint, akkor nem biztos, hogy éppen egy republikánusra van szükség a Matignon-palotában. A másik forgatókönyv egyértelműbb.
Ha az elnök nagyot akar lépni, és tényleg egységkormányban, vagy nagykoalícióban gondolkodik, akkor tisztább a helyzet:
ha elő tudja állítani a szükséges politikai helyzetet, akkor az új műsorhoz új műsorvezetőt is kell választania, különben az egész túlságosan hasonlítana a régire (a nemzeti egységkormány nem feltétlen ugyanaz, mint a nagykoalíció – utóbbi nyilván a Macron számára leginkább kedvező megoldás lenne, hiszen az a pártokat is beemelné a felelősségbe, a háttérnyilatkozatokból érződik, hogy ezzel az Élysée tökéletesen tisztában is van).
A mérsékelt ellenzék bevonásával – s ezzel Marine Le Pen és a Nemzeti Tömörülés politikai megemelésével, ismét fő ellenzékké erősítésével – Macron számára kevésbé lenne kockázatos az a vita, amely már zajlik, és erősödése biztosan következik: ki a felelős például azért, hogy a stratégiai tartalékok között nem volt elég maszk Franciaországban, ki és miért követett el hibákat vagy hanyagságokat januárban-februárban, s ki és miként felelős azoknak az embereknek a túléléséért, akik most cégüket, állásukat és megélhetésüket vesztették. Megvitatni való és hiba tehát van bőven.
A szerző politológus, a Francia politika szerkesztője.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.