142 millió dolláros palesztin kártérítés a terror izraeli áldozatainak

Nyolc izraeli áldozat családja vitte a jeruzsálemi kerületi bíróság elé ügyét, melyben kártérítést követelnek a Palesztin Hatóságtól terrorizmus miatt. A mostani döntés azután született, hogy tavaly szintén a jeruzsálemi bíróság 284 millió dollár megfizetésére kötelezte a palesztin kormányt.

A jeruzsálemi bíróság pénteken döntött az 500 millió sékel (mintegy 142 millió dollár) megfizetésének kötelességéről azon családok számára, melyek a második, 2000 és 2005 között zajló intifádában veszítették el hozzátartozóikat.

Mose Drori bíró tavaly júliusban már 1 milliárd sékel, azaz 284 millió dollár megfizetésére kötelezte a Palesztin Hatóságot a terror áldozatainak családja számára. A 34 áldozat 2000 és 2002 közt halt meg a terrorhullám következtében.

Annak dacára, hogy az áldozatok egy részének halála a Hamász és az Iszlám Dzsihád számlájára írható, a bíróság a Palesztin Hatóságot tartja felelősnek a második intifáda kirobbanásáért, és azért a támogatásért, melyet a Palesztin Hatóság terrorcsoportoknak adott.

Az összeget a Palesztin Hatóságnak a „Fizetünk a gyilkosságért” alapból, illetve a hatóság Izraelnek fizetett havi adójából kell finanszírozza. A „Fizetünk a gyilkosságért” alapból a Palesztin Hatóság olyan terroristák családját támogatja, akik cselekedetükért izraeli börtönbe kerültek vagy megsebesültek.

A jeruzsálemi kerületi bíróság épülete. Forrás: Wikimedia

A bíróság ítéletét követően az áldozatok családjait képviselő Nitsana Darshan-Leitner elmondta, hogy szervezetük, a Surát háDin, addig fogja folytatni a terror áldozatai ügyének bíróság elé vitelét, amíg minden áldozat családja kártérítést nem kap.

„A terroristák megbüntetése nem ér véget azzal, hogy rács mögé kerülnek egészen addig, amíg a Palesztin Hatóság támogatja őket és családjaikat. A Palesztin Hatóságnak fel kell fognia, hogy a kiontott vérnek ára van, nagyon magas ára” – mondta Darshan-Leitner.

A bíróság döntése az izraeli elesett katonák és mártírok keddi emléknapja előtt született.

Otthon emlékeznek az elesett izraeli katonákra és hősökre

Ma emlékezünk arra a több, mint 23 ezer katonára, akik életüket adták a zsidó államért, valamint a terrorizmus több mint 4 ezer áldozatára.