Az USA összeomlik és Izrael megsemmisül egy népszerű egyiptomi sorozatban

Az első epizódot épp Ramadán első napján mutatták be.

2120-at írunk, és egy tanár diákjainak mesél a 21. század történelméről. Az egykori Amerikai Egyesült Államok széthullott egy polgárháború során, Izraelt pedig megsemmisítették az arab államok a „Jeruzsálemi Felszabadító Háborúban”. Ilyen, és ehhez hasonló elképzelések kerültek filmkockára abban az egyiptomi sorozatban, amit nemrég „The End” (azaz A vég) címmel mutattak be a JNS.org szerint.

Az egyiptomi alkotásban az izraeli zsidók többsége elmenekült „eredeti hazájába”, ami Európát és más helyeket jelent a forgatókönyv írója szerint.

„Amerika a cionista állam legfőbb támogatója volt” — hangzik el a tanár szájából, miközben az osztály előtt felbukkan az USA hologramos térképe. „Amikor az arab államok számára eljött az idő, hogy megszabaduljanak esküdt ellenségüktől, akkor kitört azt a háború, amit Jeruzsálem felszabadításáról neveztek el”.

A tanár hozzátette: „a háború hamar véget ért, és a cionista Izrael Államának lerombolását hozta el, kevesebb mint száz évvel az ország megalapítását követően”.

A műsort először az ON nevű privát csatornán sugározták, de még így is át kellett mennie az egyiptomi kormány felülvizsgálatán.

A sorozat kapcsán Izrael külügyminisztere is megszólalt. A Jerusalem Post szerint Jiszráel Kac a sorozatot „szerencsétlennek és teljesen elfogadhatatlannak” nevezte. Kiemelte: ez különösen igaz olyan országok közötti kapcsolat esetén, amelyek az elmúlt 41 évben békeegyezményt tartottak fent egymás között.