Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret az áldozatok száma

A szombaton ismertetett statisztika szerint Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma.

Az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint szombat estig 813 halálesetről számoltak be a brit kórházak.

Ez azt jelenti, hogy az országban szombat estig 20 319-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségben.

A nagy-britanniai járvány egy hét alatt csaknem ötezer új halálos áldozatot szedett a múlt szombati adatismertetésben szereplő 15 464 elhunyt beteghez képest.

Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrég egy sajtóértekezleten még azt mondta: ha a járvány halálos áldozatainak számát sikerül húszezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

Anthony Costello, a University College London egyetem egészségügyi kutatóintézetének igazgatója a londoni alsóház minapi meghallgatásán azonban nem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a Covid-19 járványnak.

Csapvízből készítenek fertőtlenítőt izraeli kutatók

A koronavírust is elpusztítja, de nem károsítja a bőrt és a környezetet az a hypo-klórsavas folyadék, amit csapvízből és konyhasóból készítenek egy jól beállított elektrolízissel.