Karantén: A berlinieknek is kezd elegük lenni

Közel ezer ember demonstrált a német fővárosban, akik azt követelték, hogy a kormány oldja fel a járvány miatt bevezetett intézkedéseket. 

A Neokohn korábban beszámolt róla, hogy az elmúlt héten Amerikában és Izraelben is tüntetések törtek ki, ahol a résztvevők az élet újraindítását követelték.

Szombaton pedig Berlinben követelték több százan a rendkívüli helyzet miatt bevezetett korlátozások enyhítését – számolt be az i24NEWS.

Elvezetnek egy berlini tüntetőt, akinek a köpenyére George Orwell 1984 című regényében szereplő párt jelszavai vannak írva: A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.
MTI/EPA/Omer Messinger

Németországban már 154 ezer embernél mutatták ki a fertőzést és 5600 ember halt meg a vírus miatt.

Szombaton több száz tüntető jelent meg a berlini Rosa Luxembourg téren, akik a német szövetségi kormány távolságtartási rendelkezései ellen demonstráltak. A német fővárosban a vírus miatt egyszerre csak 20 személy tartózkodhat egy helyen.

A tüntetők egy része Angela Merkelt ábrázoló pólóban demonstrált, amiken az a felirat állt, hogy a kancellár „betiltotta az életet.”A rendezvényt a rendőrségnek kellett feloszlatnia, akik szerint a résztvevők megszegték a távolságtartási rendelkezéseket.