Nokedlivel és salátával emlékeztek Hitler születésnapjára

Kilépett kedden az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) az a két burgenlandi párttag, akik előtte való nap a közösségi médiában különös kódolással ünnepelték meg Adolf Hitler születésnapját.

A két kilépést a párt helyi elnökhelyettese, Alexander Petschnig is megerősítette – írja a Kleine Zeitung nyomán a TEV honlapja.

Az egyik FPÖ-tag ugyanis hétfőn, április 20-án a Führer állítólag kedvenc ételét, tojásos nokedlit és salátát ábrázoló fotót osztott meg a Facebookon „mai ebédem” felütéssel, a másikuk meg azt kommentelte elá, hogy „Blondi hiányzik” – így hívták Hitler kutyáját. Osztrák lapok egyértelműen „neonáci kódként” értelmezik ennek az ételnek a posztolását ezen a napon.

A poszt jelentős felháborodást keltett. A burgenlandi FPÖ most írásban várja két tagjától a kilépési nyilatkozatot. A posztoló férfi hírek szerint a tartományi rendőrség igazgatóságán dolgozik.

FPÖ-bukás: Strache otthagyja a politikát

A Szabadságpárt volt vezetője így kívánja elhárítani a pártot fenyegető további károkat és az esetleges belső szakadásokat.