Kiradírozták Izraelt egy új dán bibliafordításból

A kiadó azzal reagált a felháborodásra, hogy „így akarták elkerülni, hogy az olvasók összekeverjék az ókori Izraelt a modern állammal.” 

A Dán Biblia Társulat új bibliafordítást adott ki, amiben mind a héber biblia, mind pedig az Újszövetség fejezeteiben átírtak több tucat olyan részt, ami Izraelre utal – számolt be a The Times of Israel.

A szándékos átírásokat egy Izrael-barát dán keresztény, Jan Frost vette észre, aki több közösségi oldalon próbálta felhívni a figyelmet a félrefordításokra. A férfi YouTube videóban számolt be arról, hogy a teljes szövegben mindössze egyszer szerepel Izrael, minden más esetben egy másik főnévvel cserélték le a fordítók. Összehasonlításképpen a protestáns Károli fordításban több, mint kétezer alkalommal szerepel Izrael.

Frost az Újszövetség eredeti görög szövegével is összehasonlította a fordítást, amely során kiderült, hogy a szerkesztők az eredetiben szereplő Izrael fiait” úgy írták át, hogy „zsidók” míg „Izrael földjét ” „a zsidók földjére” változtatták.

De ugyanilyen átírásokat fedezett fel a héber biblia könyveiben is, ahol például a 121. Zsoltárban azt a részt, hogy: „Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izraelnek őrizője” versszakot úgy írták át: „nem alszik a mi őrizőnk.” Több helyen pedig az Izraelre vonatkozó részeket úgy írták át, hogy Izrael helyére az emberiség kifejezést helyezték.

Jan Frost megkereste a Dán Biblia Társulatot, amelynek a képviselője azt válaszolta a kritikákra, hogy „így akarták elkerülni, hogy az olvasók összekeverjék az ókori Izraelt a modern állammal.” Arra azonban a társulat nem reagált, hogy akkor Egyiptom nevét miért nem írták át.

Frost szerint emögött az érvelés mögött az úgynevezett „helyettesítési teológia” áll, amely szerint az egyház állt Izrael helyére az Istennel kötött szövetségben.

A keresztények és a zsidók is a Messiás eljövetelére várnak

Egy amerikai lelkész szerint az antiszemitizmus a keresztény helyettesítési teológiában gyökerezik, mely szerint az Egyház állt Izrael helyére az Istennel kötött szövetségben.