Magas hőmérsékletet is könnyedén túlél a koronavírus

Francia kutatók szerint a 60 celsius-fok csökkentheti a COVID-19 fertőzőképességét, de legalább 92 foknak kell kitenni, hogy ártalmatlanná váljon.

A korábbi állításokkal szemben az új koronavírus könnyedén kibírja a magasabb hőmérsékletnek való huzamosabb kitételt, állítja az Aix-Marseille Egyetem legújabb Remi Charrel és Boris Pastorino által vezetett kutatásán alapuló friss tanulmányírja a The Jerusalem Post.

Két afrikai zöld majom vesesejt-mintát „fertőztek meg” a vírussal, majd a kutatók két különböző környezetben vizsgálták azokat „tiszta” laboratóriumi körülmények között, illetve „piszkos” a való élethez közelebb álló körülmények között tesztelték azokat.

A csapat tíz különböző kísérlet keretében különböző eljárásokat próbáltak ki rajtuk a vírus elpusztításának érdekében, beleértve a hővel és kémiai anyagokkal való kezelést is.

A hevítéses kísérletek során világossá vált, hogy csak akkor lehetett teljesen inaktiválni a vírust, mikor legalább 92 celsius-fokos hőmérsékletnek tették ki minimum 15 percen keresztül. A másik két esetben 60 fokon hevítették 60 percig, illetv 56 fokon 30 percig, melyek csökkentették ugyan a fertőzőképességét, de a nagyobb virális dózisokat tartalmazó mintákkal kapcsolatban semmi változást nem értek el.

A csapat arra a következtetésre jutott, hogy mivel a legtöbb koronavírusos páciensben alacsony virális dózis figyelhető meg, az alacsonyabb hőmérséklet is elég lehet annak deaktiválásához. A leghatékonyabb fertőtlenítési mód azonban továbbra is a kémiai.

Egy másik, pekingi tudósok által megjelentetett tanulmány a levegő hőmérsékletét és a páratartalmat jelölte meg fontos tényezőként a vírus terjedésében. 100 kínai várost vizsgálva arra jutottak, hogy a magasabb hőmérséklet és nagyobb páratartalom nagyban csökkentik a COVID-19 továbbadásának esélyét.