Izrael provokációval vádolja a Hezbollahot

Az iráni támogatást élvező libanoni síita terrorszervezet péntek éjjel több ízben megpróbálta megsérteni a zsidó állam határát.

Jiszráel Katz izraeli külügyminiszter közleményében mélyen elítélte a Hezbollah próbálkozásait, és felszólította a libanoni kormányt, hogy vegye elejét a hasonló incidenseknek.

Péntek éjjel az izraeli hadsereg világítórakétákat lőtt ki az instabil határtérségben, mert behatolási kísérletet észleltek a határ északi oldaláról, majd azt fedezték fel, hogy az Izrael határán álló kerítés három különböző ponton át lett vágva. behatolás azonban nem történt.

Izrael 2006-ban mintegy egy hónapig tartó háborút vívott a Hezbollahhal, amely patthelyzettel ért véget. Az ENSZ révén kieszközölt fegyvernyugvás értelmében a Hezbollah a határ térségében semmilyen katonai tevékenységet nem folytathat.

A síita terrorszervezet egyelőre nem kommentálta az izraeli vádakat, de az elmúlt napokban a Hezbollah és a libanoni kormány is azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette az arab ország légterét.

Kémkedés a járvány idején – A Hezbollah hírszerzőtisztjének furcsa halála

Irán a Moszadot vádolja a gyilkossággal, míg az arab sajtóban zavaros hírek jelennek meg az eset körülményeiről.