Rivlin nem hosszabbította meg Ganz kormányalakítási megbízását

Az izraeli törvények értelmében ha hétfő éjfélig nem születik egyezség, akkor a Knesszet dönthet új kormányfőjelöltről a következő huszonegy napban.

Beni Ganz szombaton arra kérte Reuven Rivlin elnököt, hogy két héttel hosszabbítsa meg a kormányalakításra adott időt, mivel eddig nem sikerült a koalíció minden részeltéről megállapodni — számolt be a Ynet News.

„A politikai, egészségügyi, és társadalmi válság következtében arra a döntésre jutottam, hogy még ha komoly politikai és személyes árral is jár, de meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy kormányt alakítsak a Likuddal”

— írta Ganz Rivlinnek küldött levelében.

Vontatottan haladnak a koalíciós tárgyalások Izraelben

Beni Ganz ellen fordult Netanjahu két korábbi minisztere, amiért ő is miniszter akar lenni Netanjahu kormányában.

Egy hónappal ezelőtt kapta meg Ganz a felhatalmazást, hogy kormányt alakítson, miután maga mögé tudta állítani a pártok többségét. Majd bejelentette, hogy úgy döntött a vészhelyzet miatt mégis a Likuddal alakít kormányt.

A megegyezés szerint Netanjahu maradna másfél évig a miniszterelnök, majd Ganz venné át a helyét. Egy ideig jól haladtak a tárgyalások, aztán az ünnep előtt elakadtak.

„Úgy hiszem már közel állunk a megegyezés aláírásához és ha kapunk még időt sikerülni fog véglegesíteni”- írta a politikus.

Reuven Rivlin államelnök nem hosszabbította meg Beni Ganznak, a centrista Kék-fehér párt elnökének kormányalakítási megbízását Izraelben. Azzal indokolta döntését, hogy az átmeneti kormányt vezető Benjámin Netanjahu, a Likud párt elnöke nem erősítette meg, hogy közel járnának a megállapodáshoz az egységkormány létrehozásáról.

A katonai rádió értesülései szerint a múlt kedden már elkészített – és csak aláírásra váró – egyezménytől a Likud párt visszalépett, miután elsősorban a bírók kinevezésébe követelt beleszólást.

Az izraeli törvények értelmében ha hétfő éjfélig nem születik egyezség, akkor a Knesszet dönthet új kormányfőjelöltről a következő huszonegy napban. Ha egy parlamenti tag mögé állnak a százhúsz képviselőből hatvanegyen, akkor az illető két hetet kap kormányának létrehozására. Ha viszont három héten belül nem sikerül ilyen személyt találni, akkor automatikusan negyedszer is választásokat írnak ki

Vasárnap a márciusi választásokon a baloldali pártszövetséghez tartozóként indult Orli Levy-Abukszisz bejelentette, hogy miniszterelnökként Benjámin Netanjahut, továbbá a jobboldali-vallásos tömb kormányalakítását szeretné látni. Levy-Abukszisz átállásával Benjámin Netanjahu kormányalakítását a Knesszet ötvenkilenc képviselője támogatja az eddigi ötvennyolc helyett.