Áder János megköszönte az orvosok, ápolók, tanárok, katonák munkáját

„Életet mentünk, ha türelmesek vagyunk!” – mondta Áder János köztársasági elnök húsvét nagypéntekén, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának fontosságára utalva.

Az államfő a közmédiában sugárzott beszédében azt kérte, „most ne az legyen a kérdés, hogy mi mindenünk nincs, hanem az, hogy kik vannak nekünk, hogy kikért kell türelmesnek lennünk”. Úgy fogalmazott, egy korlátok közé szorított húsvét közeleg, amely nem a közös ünneplésről, hanem a segítségnyújtásról, a köszönetnyilvánításról, a türelemről szól.

„Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Áder János Kalkuttai Teréz anyát idézve kezdte beszédét, aki – mint mondta – rengeteg fájdalommal, szenvedéssel találkozott, a jobb élet reményét pedig a személyes tettekben kereste.

„Minden embert cselekvésre hívott, azt üzente, hogy mindannyiunknak van tennivalónk, váratlan helyzetekben különösen.” Kiemelte: az esztendő kezdetén senki nem gondolta, tavaszra feje tetejére áll a világ és rendhagyó húsvétra kell készülni. „Márpedig 2020 tavaszán új időszámítás kezdődött a világban: újévi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok” – sorolta.

A köztársasági elnök aláhúzta, „már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak”.

„Elvesztettük biztonságérzetünket, a szabad mozgás lehetőségét, sokaknak került veszélybe munkája, megélhetése, természetes, hogy az egyre csak gyarapodó veszteségeink szomorúvá, elkeseredetté tesznek minket” – fejtette ki Áder János.

Hangsúlyozta, „húsvét ünnepén évek, évtizedek, nemzedékek óta éljük át ugyanazt a misztériumot: kegyelem és áldás, szépség és öröm, ismétlődő szokások, ismerős ételek a terített asztalon, rokonok az asztal körül”. „Ezen a húsvéton azonban nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk együtt úgy, mint eddig, sem közösségként, sem családként” – tette hozzá.

Az államfő mindenkinek köszönetet mondott, aki felelősséggel végzi munkáját „ebben az embert próbáló időben”. Legfőképp az orvosoknak, ápolóknak, mentősöknek, az egészségügyben dolgozóknak jár a köszönet, „akik a húsvéti ünnepnapokon is félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez, miközben irgalmasan közel hajolnak a szenvedőkhöz” – mondta.

Áder János köszönetet mondott a gyógyszerészeknek, a boltokban, áruházakban dolgozóknak, valamint a szállítóknak és sofőröknek is. „Köszönet a tanároknak, oktatóknak, akik lenyűgöző leleményességgel, felelősséggel, alkotó fantáziával és irdatlan mennyiségű plusz munkával alkalmazkodnak a távoktatás nehézségeihez” – mondta.

Áder János megköszönte a katonák, rendőrök munkáját, akik esküjükhöz hűen védik a határokat, óvják a biztonságot.

Köszönettel tartozunk azoknak, akik védőmaszkokat készítenek”, továbbá, akik bevásárolnak idős szomszédjaiknak, támogatják a magányosokat, „akik megtalálják és megszervezik a tenni akarókat, összekötik a segítőt a rászorulóval” – fogalmazott.

Az államfő elmondta, köszönet illeti azokat is, akik ételeket készítenek a kórházakban, rendelőkben robotoló orvosoknak, ápolóknak, és akik szállást adnak nekik, továbbá azokat is, akik felajánlásból néhány nap leforgása alatt új mentőkiállót vagy konténervizsgálót építenek a kórházhoz.

Kiemelte, „gondoljunk arra, hogy életet mentünk, ha húsvétkor is betartjuk a korlátozásokat (…), ha biztonságos távolságot tartunk egymástól, még azoktól is, akiktől ünnep idején ez különösen nehéz”. „Hogy hamarosan mindannyian újra, együtt lehessünk egészségesen” – mondta Áder János, aki beszéde végén mindenkinek áldott húsvétot kívánt.

Orbán: „a csoportos felől haladunk a tömeges megbetegedések irányába”

77-re emelkedett a vírus magyarországi halálos áldozatainak száma, 1190-re az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.