Tombol a vírus Spanyolországban, napi nyolcszáz halott

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium. Az országban először január 31-én mutatták ki a vírust, azóta több mint nyolcezren haltak bele a fertőzésbe.

A múlt heti lassulás ellenére ezen a héten ismét napi 10 százalékkal emelkedik a fertőzöttek és a halottak száma Spanyolországban, ezért a kormány várhatóan újabb szigorú intézkedéseket vezet be.

A hatóságok eddig is arra fókuszáltak, hogy ne omoljon össze az egészségügyi rendszer, az ország 17 régiójának egyharmada már most elérte a kapacitásának maximumát az intenzív ágyak esetében, ezért hotelekben, kiállítóközpontokban és stadionokban állítanak fel kórházi ágyakat.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

Ideiglenes kórház Madridban, az Ifema kiállítási központban  fotó: EPA/MADRID REGIONAL PRESIDENCY HANDOUT

A dél-európai országban hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar, de az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti egyebek mellett a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az egészségügyet és a médiát sem.

A járvány kezdete óta a legtöbben, 849-en az elmúlt 24 órában veszítették életüket. Eddig összesen 8189-en hunytak el.

María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa madridi online sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok 85 százaléka 70 év feletti, 60 százalékuk pedig 80 év feletti.

A vizsgálatokkal igazolt fertőzések napi növekedése 9200 felett van, eddig több mint 94 ezer embernél azonosították a SARS-CoV-2-vírus jelenlétét. Mintegy 2600 koronavírus-fertőzött került kórházba egy nap alatt, eddig összesen több mint 49 ezer embert láttak el egészségügyi intézményben.

Az intenzív osztályokon ápolt páciensek száma 376-tal nőtt hétfőhöz képest, és összesen meghaladta az 5600-at.

Csaknem 2500 fertőzöttet nyilvánítottak gyógyultnak egy nap alatt, összesen több mint 19 ezren győzték le a kórt.

A hullákat már műjégpályán tárolják – mi történik Spanyolországban?

Több áldozatot ejtett a koronavírus, mint Kínában. Tíz nap alatt 9 ezerről 50 ezerre nőtt a fertőzöttek száma.

Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke beszámolt arról, hogy mintegy hétezer katona segít az ország 190 településén a járványügyi intézkedések végrehajtásában, például egészségügyi intézmények fertőtlenítésében, az elhunytak elszállításában, és eddig 16 tábori kórházat állítottak fel az országban.

A hatóságok közlése szerint továbbra is rendszeresek a lakhely-elhagyási korlátozások megszegése miatti intézkedések, az elmúlt egy napban 76 embert vettek őrizetbe és mintegy tízezer bírságot szabtak ki.

A rendőrség és a csendőrség összesen több mint negyvenezer járőrrel ellenőrzi a szabályok betartását országszerte.

A kórházak jelzései alapján továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, noha a kormány tájékoztatása szerint például szájmaszkból eddig már több mint 10 milliót osztottak szét a tartományok között. A madridi autonóm közösségbe, ahol a legtöbb, mintegy 27 ezer fertőzött van, 2,8 millió érkezett ezekből.