Németországban kicsit lassult a vírus terjedése

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 62 435-nél. 

Németországban előző nap még 8 százalék feletti mértékben, több mint 4700-zal nőtt az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a 10 százalékot a napi növekedési ütem.

Azonban a vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma.

Ez összefüggésben állhat azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például olaszországi vagy ausztriai síeléskor, újabban az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. Ezt jelzi, hogy néhány idősotthonban drámai folyamatok indultak be, egy würzburgi otthon 13 lakójával, egy wolfsburgi intézményben pedig 17 fertőzöttel végzett a Covid-19.

A német kórházak országos szövetségének (Deutsche Krankenhausgesellschaft – DKG) kedden ismertetett adatai szerint országszerte nagyjából 7000 embert ápolnak kórházban a Covid-19 betegség miatt, 1500 páciens van intenzív osztályon, közülük 1100 ember szorul gépi lélegeztetésre.

Jelentősen nőtt a németországi áldozatok száma

Németországban 60 ezer, Hollandiában 10 ezer fertőzött van, Nagy-Britanniában 10 ezer lélegeztetőt rendelt a kormány.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint a halálozási arány 0,8 százalék, de csak pillanatnyilag. Az bentlakásos otthonokban történt esetek azt jelzik, hogy a járvány kezdi elérni a leginkább veszélyeztetett időseket, így „sajnos abból kell kiindulni, hogy a halálozási arány emelkedik majd” – húzta alá berlini tájékoztatóján Lothar Wieler, az intézet vezetője.

A többi között elmondta, hogy az olaszországi tapasztalatok szerint a fertőzés nemcsak súlyos légúti és légzőszervi megbetegedést okozhat, hanem gyulladást idézhet elő a szív izomzatában, ami jelentősen befolyásolhatja a betegség végkimenetelét.

Az RKI adatai szerint a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 47 év, szűk többségük, 52 százalékuk férfi, a leggyakoribb tünetek a köhögés és a láz. A halálos áldozatok átlagéletkora 80 év, a legfiatalabb áldozat 28 éves volt, és volt alapbetegsége.

Lothar Wieler a vírus terjedésének üteméről azt mondta, hogy az adatok bíztatóak, de majd csak húsvét után lehet pontosan látni a trendeket. Az biztos, hogy jó néhány hétig szükség lesz még az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok számának csökkentését szolgáló korlátozásokra.

Arról is szólt, hogy a jelenlegi technológiával nemigen lehet még magasabbra emelni a németországi koronavírus-tesztek számát. Az előző héten 350 ezer tesztet végeztek el. Ezt a számot csak akkor lehet számottevően emelni, ha megjelennek új, biztonságos eljárások.

12 és félezer halott: gyásznap Olaszországban, mindenki megállt egy percre

Senki sem tudja megmondani, mikor tér vissza az élet az egy hónappal ezelőtti állapothoz.