Teherán nem kér az amerikai segítségből

Ali Hamenei a perzsa újév alkalmából beszédében elképzelhetőnek nevezte, hogy a felajánlott gyógyszer csupán tovább terjeszti a vírust.

Elutasította Ali Hamenei, Irán legfelső vallási és politikai vezetője az Egyesült Államok segítségét a koronavírus-járvány elleni harcban vasárnap.

Iránban a járványnak már 1556 halottja van, szakértők pedig e szám jelentős emelkedésétől tartanak, mert az ország hatóságainak a figyelmeztetése ellenére a perzsa újév alkalmából sokan keltek útra az országon belül.

Mindeközben közel ezer ismert fertőzött után tovább szigorították a járvány feltartóztatására tett rendszabályokat Izraelben vasárnaptól. Az országban ezerhez közelít, vasárnap reggel kilencszáznegyvenöt az ismert fertőzöttek száma a katonai rádió reggeli híradása szerint. Közülük húszan súlyos állapotban vannak, viszont harminchatan már felépültek és elhagyhatták a kórházakat.

Ezentúl az eddig engedélyezett öt helyett csak ketten sportolhatnak, sétálhatnak vagy futhatnak együtt, csoportosan a szabadban, és a lehetősége szerint állandó sportpartnereknek kell lenniük. Az egészségügyi minisztérium elrendelte az élelmiszert árusító piacok bezárását is vasárnaptól.

A Gázai övezetben is megjelent a koronavírus, két Pakisztánból hazatérő gázai hordozza testében a betegséget. Hazatérésük után senkivel sem érintkeztek, a Rafiahnál lévő egyiptomi határállomásnál egy karanténban diagnosztizálták megbetegedésüket, s azóta is ott tartózkodnak.