Félmillió munkanélküli lett alig három hét alatt Izraelben

Rengetegen vesztették el állásukat a koronavírus miatt Izraelben, kevesebb mint három hét alatt 450 ezer ember regisztrált munkanélküli segélyért. 

Az i24News azt írja, a koronavírus miatt, amely Izraelben is már több száz embert fertőzött meg, az elmúlt napokban óránként hatezer ember jelentette, hogy elvesztette állását.

Március eleje óta 450 ezer ember regisztrált munkanélküliként Izraelben.

Vasárnaptól, Izraelben a hét első hivatalos munkanapjától kezdve 100 ezer regisztráló ügyében jár el az illetékes munkaügyi hivatal azért, hogy elkezdhessék utalni számukra a munkanélküli segélyt.
Az egészségügyi minisztérium főigazgatója időközben arról beszélt, hogy „számoltak azzal, hogy a vírusos megbetegedettek aránya növekedni fog” — pénteken már több mint 700 embernél mutatták ki a fertőzést. Itamar Grotto hangsúlyozta:

„azt gondolom, hogy ha a lakosság együttműködik a hatóságokkal, betartja az iránymutatásainkat, akkor nem fogunk olyan dolgokat tapasztalni mint Olaszországban, vagy legalább is nem olyan arányokban”.

Mint ismert, az elsőre Kínában felbukkanó koronavírus Olaszországban szedte eddig a legtöbb áldozatot. Naponta több százan is elhunytak már az utóbbi időben, a hivatalos adatok szerint a halottak száma meghaladta a háromezret.

Már több vírushalott van Olaszországban, mint Kínában

Az elmúlt 24 órában 427-tel 3405-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma.

Grotto elismerte, sok nehézséggel szembesülnek, a súlyos esetek mellett vélhetően halálos áldozatokkal is kell számolni Izraelben, de a szigorítások fenntartásával van remény arra, hogy az elkerülhetetlen veszteségeket lehessen csökkenteni.