Újabb 13 iráni egyetemistát utasítottak ki Magyarországról

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság – kitoloncolással – kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt – közölte a Belügyminisztérium.

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget.

A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető – áll a közleményben.

Mint arról korábban beszámoltunk, pénteken hasonló okokból kiutasítottak Magyarországról két iráni diákot, akik „a részükre karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, az utasításaiknak nem tettek eleget.”

Kiutasítottak két iránit, akik elhagyták a karantént

Hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, az utasításaiknak állítólag nem tettek eleget.