200 fertőzött Izraelben: Bezárnak a plázák és az éttermek

Csak a szupermarketek, a gyógyszertárak és a benzinkutak maradhatnak nyitva, és arra kérnek mindenkit, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el az otthonukat. 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette szombaton, hogy újabb szigorító intézkedéseket vezetnek be a koronavírus terjedésének megakadályozása végett — számolt be a Ynet. 

A rendelet értelmében öt hétre be kell zárni a plázáknak, az éttermeknek, a kávézóknak és szórakozóhelyiségeknek.

A miniszterelnök arra kérte az izraeli lakosokat, hogy maradjanak otthon és csak akkor hagyják el a lakást, ha feltétlenül szükséges. A társadalmi érintkezésekkel kapcsolatban arra kérte az embereket, hogy a nyitva maradó boltokban és az utcán is tartsanak egymástól két méteres távolságot.

Netanjahu elmondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium engedélyezte, hogy megkapják a diagnosztizált betegeknek a digitális adatait, hogy visszatudják vezetni, hogy hol jártak és kikkel érintkeztek.

A tömegközlekedést egyelőre nem állítják le, de mindenkit arra kérnek, hogy kétszer gondolja meg, hogy használja-e.

A hadsereggel kapcsolatosan is szigorításokat jelentettek be. Minden katonát felszólítottak, hogy vasárnap térjenek vissza a bázisukra és készüljenek fel arra, hogy várhatóan egy hónapig nem mehetnek haza.

Izraelben már 200-an fertőződtek meg az új koronavírussal, azonban ezekből 165-en csak enyhe tüneteket produkálnak.

Amikor már a Purim sem a régi

A zsidó állam történetében eddig precedens nélküli válság az izraeliek problémamegoldó képességét is próbára fogja tenni, de mint minden nehézségen, előbb-utóbb ezen is túl fognak jutni.