Dr. Ofra Graicer, az izraeli stratégiai harcászati tervezés szakértője a TedxYouth és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására érkezett Budapestre, hogy az úgynevezett „Design Thinking”, az Izraeli Védelmi Erők 2020-as stratégiai tervezési mechanizmusának izgalmas világába kalauzoljon bennünket.
Tudna egy kicsit mesélni arról, mivel is foglalkozik pontosan, és hogy jutott el odáig, hogy végül izraeli tábornokokat kezdjen el képezni?
Nos, bár elvileg tábornokokat oktatok, nem igazán én vagyok az, aki tanítja őket, mert a gyakorlatban inkább magukat képzik, amit majd a későbbiekben ki is fejtek. Eredetileg abszolút nem ezen a területen kezdtem, hanem filmkészítést tanultam, ebből is szereztem az első diplomámat Kaliforniában.
Természetesen a kötelező izraeli katonai szolgálatomat is elvégeztem, három éven keresztül hadnagyi rangban mesterlövészeket képeztem az Izraeli Védelmi Erőkben. Szívesen mentem volna tovább katonai vonalon, ott szerettem volna karriert csinálni, de abban az időben a hadsereg erre nem nyitott ajtót, így kötöttem ki végül az Egyesült Államokban.
Ezek után a második diplomámat politológia területén szereztem, mivel akkoriban az izraeli filmipar nem igen virágzott, és ha azon a vonalon szerettem volna továbbmenni, Amerikában kellett volna maradnom. Újra kellett hát terveznem az életem. Így tehát politológiával folytattam, majd doktori fokozatot szereztem katonai elméleti területen.
Ekkoriban nyílt meg végre az az ajtó, amire annyira vártam, az egyik egyetemi professzorom, Simon Nave „beszervezett”, vissza a katonaság kötelékébe. Létrehoztunk egy think tanket, ami rendszertervezési elméletet tanított, egész pontosan azt, hogy lehet gyakorlatba ültetni ezt a fajta gondolkodásmódot a katonai környezetben, és a katonai stratégia alkotásban.
Az elméletet az Izraeli Védelmi Erőkben, de azon kívül is tanítjuk azóta is, és segítjük a katonai vezetőket abban, hogy egyre hatékonyabb stratégiákkal álljanak elő ennek segítségével. Ez egy abszolút innovatív, nem bevett módja a katonai oktatásnak, képzésnek, ami még mindig kísérleti szakaszban van. Meg vagyok róla győződve, hogy csak akkor lehet hosszútávon sikeres, amennyiben kísérleti is marad. Nem tudom, tudunk-e majd forradalmi változásokat hozni ezen a területen, de ez az, amivel foglalkozunk, dióhéjban.
Hogyan kell elképzelni a képzési folyamatot?
Kis csoportokban foglalkozunk a tábornokokkal. Az egész program egyedül az Izrael és a helyi közösség méretéből adódó intimitás miatt életképes és sikeres. Itt kvázi mindenki ismer mindenkit.
Képzelje csak el, milyen kihívás lenne hasonló dolgot megvalósítani az Egyesült Államok hadseregében. Több száz tábornokuk van, szétszórva a világ öt kontinensén. Őket nem tudnánk csak úgy összegyűjteni egy képzési alkalomra, igaz? De Izraelben ez könnyedén megoldható. Az ország északi csücskétől maximum 6 órás autóúttal el lehet érni a délit. Általában néhány napra, vagy legfeljebb egy hónapra érkeznek hozzánk tehát, hogy operációs rendszertervezést tanuljanak.
Miután megtanulják a folyamatot, a gyakorlat már maguk között, a kis csoportokban zajlik.
Nem katonai forgatókönyveket beszélnek át vagy különféle feladatokat oldanak meg, hanem valós eseményekről értekeznek, az ő valóságukkal kapcsolatban ültetik gyakorlatba a megtanult elméletet. Tehát az ő valóságaikat tárgyaljuk meg olyan módon, ahogy azt ők szeretnék.
Mindebben mi az ön és kollégái szerepe?
Igyekszünk stimulálni a beszélgetést, annak érdekében, hogy minél kritikusabb, bizonyos mértékig provokatívabb legyen, hogy olyan dolgokat is számításba vegyenek, ami egyébként nem jutott volna az eszükbe.
Hogy miért nem? Nem azért mintha mi annyival okosabbak lennénk náluk, hanem mert képzettebbek, jártasabbak vagyunk ebben a fajta gondolkodásmódban, és mindig alternatívákat keresünk a felmerülő megközelítésekre. Ez a fajta hozzáállás nem mindig könnyű azok számára, akik katonai, vagy vállalati karriert futnak be.
Sokan azt hiszik, a katonaságban máshogy működik a dolog a parancsok miatt, de az igazság az, hogy mind a kettő hatalmas rendszer, kiterjedt hierarchiával és bürokráciával. Ahhoz, hogy az ember egyre feljebb tudjon jutni a ranglétrán, szüksége van bizonyos karakterjegyekre, amiket a tábornokok esetében is keresünk hogy kitaláljuk, mivel is lehet őket újabb kihívások elé állítani.
Ahogy azt az előző Ted Talk előadásomban is említettem, amikor valaki a piramis tetején áll, másfajta látásmódra van szüksége, más kérdéseket kell feltennie magának, hogy stimulálja a gondolkodásmódját.
Mi ebben tehát képzettebbek vagyunk, de ők is rendkívül intelligensek, és maguk közt is alkalmazzák ezt az elméletet. Ha mi, oktatók gondolkodunk egyedül a teremben, ez azt jelenti, hogy elbuktunk. Nagyon szerénynek kell lennünk tehát, hisz a siker nem egyedül a mi érdemünk.
Tehát abban segíti őket, hogy megtanulják az „out of the box” gondolkodást, és innovatívak legyenek?
Mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek már, amikor megkapják a tábornoki rangot. Úgy fogalmaznék inkább, hogy bátorítom őket, és ez nem teljesen ugyanaz. Ha valamit bátorítunk, az már jelen van, de legitimitást adunk neki, megerősítjük. Ha viszont segítünk valamiben, az nincs jelen, így teljesen más történet. Szeretek pontosan fogalmazni.
Sokan kérdezik, miért nem üzleti iskolában oktatok inkább, hisz az operációs rendszertervezés az üzleti életben és a kormányok esetében is hasznos, de van valami abban, hogy végül is az én esetemben életek forognak kockán, nem pedig részvények. Ez adja a munkám intenzitását.
Nem profitért dolgozunk, hanem azért, hogy az országunkat jobb állapotba hozzuk, ez az izgalmas kihívás.
Látjuk, hogy a világon számos esemény és jelenség a befolyásunkon kívül történik. Például a koronavírust tekintve, sosem tudhatjuk, mikor kell karanténba vonulnunk, vagy ha az ausztrál bozóttüzeket nézzük, van olyan pont, amikor a tűz egyszerűen megállíthatatlanná válik. Egyszerűen ki kell várni a végét. Ezeknek okozói, elősegítői lehetünk, tudatlanul is, de nem tudjuk kontrollálni, mint folyamatot.
Ennek ellenére vannak bizonyos döntések, amikkel az államfők, vezetők tovább kavarják az eseményeket, és szándékosan bontják meg, befolyásolják a valóságot. Ha például Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke úgy dönt, hogy békemegállapodást ír alá a tálibokkal, egy 18 éves háborúnak vet véget, Amerika története leghosszabb háborújának.
Ha úgy dönt, hogy kiiktatja Kaszim Szulejmánit, az iráni Kudsz-erők parancsnokát, ez is egy olyan döntés, ami igazán felrázza a valóságot. Sokan figyelmeztették is ezzel kapcsolatban. De ez egy emberi döntés. További példaként hozhatnák az „évszázad béketervének” bejelentését is, ami ugyanúgy változásokat hozhat a valóságba, mint a koronavírus vagy a bozóttüzek, viszont a szándékosság itt már tényező.
Tehát a képzés során azt a hozzáállást próbáljuk gyakorlatba ültetni, hogy tudunk, és szükséges is fogást találnunk a valóságon.
Igen, egy részét nem tudjuk befolyásolni, de sok minden a fejünkben dől el, ott tudunk fogást találni rajta. Minden változás egy jó elmélettel kezdődik, ami aztán cselekedeteket szül. Segít újratervezni, megszakítani az események folyását, és abba az irányba fordítani, ahova szeretnénk, saját érdekeinknek megfelelően, nem csak passzívan sodródni, lebegni benne. Abban reménykedünk, hogy az államfőink és katonai vezetőink ezt a mintát követik majd.
A stratégiai tervezés során mennyire dominál a történelmi stratégiák áttekintése, elemzése, és mennyire az új megközelítések, innovatív megoldások keresése?
Először is azért fontos a korábbi stratégiák áttanulmányozása, hogy ne ismételjük meg őket. Tehát negatív szempontból kell megközelíteni őket. De nem csak a bukott, a sikeres stratégiákat sem jó megismételni az embernek. Biztos lehet benne az ember, hogy az ellenség első dolga az, hogy a múlt ütközeteiből készüljön a következő csatákra. Tehát fontos a múltba tekinteni, rendkívül sokat tanulhat belőle az ember.
A sikereket tanulmányozva tudatosíthatjuk magunkban mikor miért és hogyan győzedelmeskedtünk, hogy milyen szerepet játszott benne egy bizonyos gondolkodásmód, megközelítés, döntéshozatali lánc. Ebből az ember megvizsgálja, mi működött jól, kitalálja miért működött akkor, és igyekszik olyan alternatívát találni, ami a mostani kontextusba illik.
A katasztrófa biztos receptje, ha az ember bármilyen múltbeli stratégiát másol. Mindenki az utolsó háború alapján készül az újabbra, nem azért mert ostobák lennének, vagy mert nincs jobb ötletük, hanem mert egy létező rendszert megváltoztatni rendkívül súlyos dolog. Az egész attól függ, miben látjuk a nagyobb kockázatot.
Bizonyos emberek egy létező rendszer felborításában, mások annak helyben hagyásában látják a veszélyt. Mi arra próbáljuk ösztönözni a tábornokokat, változtassák meg kockázatelemzésüket, és tegyék magukévá azt a gondolatot, hogy „kockáztatok, ha nem változtatok.”
Mi a véleménye a Közel-Keletről, miben más az ottani térségben stratégiát alkotni, mint a világ más tájain?Úgy tűnik a körülmények és a „játékosok” állandóan változnak.
Egy anekdotával válaszolnék. A konferencián, ahova meghívtak, egy francia admirális is részt vett. Az előadásom végén odajött hozzám, és kijelentette:
„Rádöbbentem valamire, ami eddig nem tudatosodott bennem: az országotok stabilitása a vég nélküli háborúkból fakad”.
Talán Afganisztán az egyetlen másik olyan ország, ahol vég nélküli háborúnak tűnő katonai konfliktus zajlott Amerika és a NATO részvételével. De mégis különbözik Izrael helyzetétől, hisz Trump eldöntheti, hogy kivonja az erőit, és kivonulnak a NATO erők is, mivel nem az ő határaikon zajlik a háború. Izrael minden katonai konfliktusa a határain zajlik. Ha pedig nem érnek véget, ezzel együtt kell élnünk.
A Közel-Keleten, ahogy ön is mondta, sokkal gyorsabban változnak a dolgok, mint a világ többi táján, és ez többek között annak köszönhető, hogy nem demokratikus társadalmakról beszélünk. Demokratikus társadalmak esetében ugyanis jóval nehezebb háborút indítani. Itt azonban autoriter rezsimekkel állunk szemben, ami teljesen más történet.
Szíria vezetője Basar Al-Aszad például bármikor dönthet úgy, hogy kémiai fegyvereket vet be saját népe ellen. Az elmúlt 10 év során több millió szíriai polgár kényszerült elmenekülni az országból. Izraelben nem tapasztalok hasonló folyamatokat.
Izrael helyzete azért is különleges, mert ilyen körülmények között jóval kisebb hadsereggel kell helytállnia, mint a környező országoknak, igaz?
Igen, rendkívül aránytalan a helyzet. Dave Snowden világhírű tanácsadó, filozófus, komplexitás teoretikus, aki katonai és kormányzati szervezeteknél igyekszik alkalmazni ezt a fajta látásmódot, egyszer azt mondta: „Mikor az emberiség kényszerhelyzetbe kerül, a világ kreatívvá válik”.
A zsidó nép évszázadok óta mindig is kényszerhelyzetek sokaságát élte meg, tehát ha ez az innováció feltétele, nem meglepő , hogy a Közel-Kelet ezen kis szeglete ennyire kreatív és ennyi új találmánnyal áll elő a start-up nemzet.
Mit lát a legnagyobb kihívásnak, veszélynek Izrael számára a Közel-Keleten? Továbbra is mondhatjuk, hogy Irán az, vagy esetleg Libanon, Szíria, vagy a Hezbollah terrorszervezet?
Őszintén? A legfőbb veszély belülről leselkedik ránk, és összefüggésben áll az izraeli társadalommal. Egy éven belül már harmadszor tartottunk választást, politikai patthelyzetben vagyunk. Nem két párt között, hanem a Netanjahu-párti és a Netanjahu-ellenes csoportosulás között.
A Kék és Fehér és a Likud párt egyébként sok tekintetben hasonló, társadalmilag, kulturálisan, intellektuálisan, szakmailag. Csupán annyi a különbség köztük, hogy az egyik pro-Netanjahu a másik anti-Netanjahu formáció. A jelenlegi szituációból egyetlen kiutat látok jelenleg, ez pedig a két párt összefogása és koalícióba lépése, amire 20 éve nem volt példa.
Legutóbb a Likud a Munkapárttal fogott össze. Erre azonban az előző két választáson nem voltak hajlandóak. Ez a legnagyobb veszély, kihívás, hogy nincs kormányunk, nem tudunk hosszútávú döntéseket hozni, mert a törvényeink nem engedik, illetve a polgárok fokozatosan veszítik el az intézményekbe vetett hitüket, ami egyetlen ország esetében sem egészséges dolog.
De az az igazság ebben az esetben is, hogy a kényszerhelyzet kreatív megoldást fog szülni előbb-utóbb.
Gazdasági területen egyébként jól teljesítünk, a munkanélküliség alacsony, és a technológia területén szárnyalunk. De ahhoz, hogy innovatívak maradjunk, össze kell fognia a két formációnak, és ki kell szorítani azokat a kisebb pártokat, akik eltérítenék a kormányt ettől az iránytól.
Az ultraortodoxok az egyik oldalon, akik még több vallást akarnak az életünkbe hozni, illetve az arab pártok a másik oldalon, akik fenn akarják tartani a palesztin identitást az izraeli társadalomban.
Az ultraortodoxokkal nem az a legfőbb probléma, hogy nem akarnak harcolni, sem adót fizetni, hanem hogy nem végeznek olyan tanulmányokat, ami felkészíti őket a 21. századra, és számuk a társadalmon belül egyre csak nő.
Tehát a legnagyobb veszély belső. A külső veszélyeket tudjuk kezelni.
Milyen esélyt lát arra, hogy a két párt összefog?
Semmilyet. Azt látom működőképes forgatókönyvnek, hogy bármelyik oldalról bizonyos knesszet-képviselők dezertálnak a másik oldalra. Nem gondolom, hogy ez teljes pártokkal lehetséges. Megígérték, hogy semmiképpen sem fog sor kerülni negyedik választásra, és Reuven Rivlin államfőnek még van néhány trükk a tarsolyában.
Nem illegitim eszközökről beszélek természetesen. Tehát ha fogadnom kellene, egyéni dezertálásokra fogadnék bátor knesszet-képviselők részéről, akiknek ezért politikai árat kellene fizetniük. Ha egy bizonyos párt színeiben megválasztottak, és aztán dezertálsz egy ellentétes párthoz, azért, hogy az koalíciót tudjon alkotni, ez gyakorlatilag politikai öngyilkosság.
Ha azonban felelősségtudatos izraeli polgár az ember, akinek hatalmában áll megelőzni egy újabb választást, és meglépi, az nagyszerű fényt is vethet az ember pályafutására.
Mennyire nehezíti az izraeli hadsereg döntéshozatalát a Hamász médiaháborúja Gázával kapcsolatban?
Szerintem nem ez köti meg a katonaság kezét, inkább az emberi veszteségeket mérlegelik. Tudom, szörnyű ilyet mondani, de már közel másfél éve nem nagyon vannak áldozatai a gázai rakétázásnak. Sokkal több izraeli veszíti el az életét, ha az IDF offenzívát indít. A katonai döntéseknél tehát ez a fő szempont, amit vizsgálnak. Még nem olyan szörnyű a helyzet, itt a Hamászról, nem a Hezbollahról beszélünk.
Úgy gondolom, a médiaháború Izraelt és a tábornokait rövid távon érinti, hosszú távon inkább az antiszemitizmust, Izrael-ellenességet, BDS-t táplálja.
A legjobb példák erre az amerikai demokrata párt képviselői, Ilhan Omar, Rashida Tlaib, stb, akik képviselik, mi vár Izraelre a jövőben. Az emberek szeme elé sajnos szinte csak „fake-news” tárul , csak propaganda.
Ennek értelmében tehát a médiaháború nem közvetlenül érint minket, de felnő egy generáció ezeken a történeteken, és elhiszik, hogy megfelelnek a valóságnak, ami hosszú távon komoly problémát jelenthet.
| Dr. Ofra Graicer segédoktató az Izraeli Védelmi Erők tábornoki kurzusán. A stratégiai harcászati tervezés és a speciális harcászati és védelmi rendszerek szakértője (SOD). Az elmúlt 20 évben kormányügynökökkel és civil szervezetek vezetőivel dolgozott a stratégiai fókusz és működési hatékonyság megteremtésén, Izraelben és külföldön egyaránt.
Graicer a nemzeti biztonságpolitika aktivistája is és alkalmanként szabadúszó publicistaként is dolgozik aktuális ügyeken. Jártas a művészetek és a film területén, a politikatudományokban és biztonságpolitikai tanulmányokban. Mesterlövészként szolgált az izraeli védelmi erőknél. Házas, három gyermeke van, ideje nagy részét Jeruzsálemben és Tel-Avivban tölti. |