A koronavírus Allah katonája – véli egy palesztin imám

A koronavírus „próba a hívőknek és büntetés a bűnösök számára” – mondta a követőinek egy muszlim vallási vezető. A szónoklatot a Palesztin Hatóság (PA) hivatalos csatornáján is közvetítették.

Habár az imám szavait hivatalos PA orgánum közvetítette, a lelki intelmeket idéző Arutz Sheva hírportál nem nevezte meg az üzenetet megfogalmazó notabilitás nevét. Az viszont a Youtube csatornára is feltöltött videóból is kiderül, hogy nem mindennapos eszmefuttatásról van szó.

„A koronavírus a fenséges Allah katonája és Allah ezzel bünteti a bűnösöket, azokat, akik támadják az ő híveit”

– fogalmazott a vallási szertartás vezetője közössége előtt.

Az imádságba beleszőtt okfejtés szerint az egész világra kiterjedt, sok ezer áldozattal fenyegető fertőző betegség egy „próbatétel a hívők számára, és büntetés a bűnösöknek”.

Ennek alátámasztására a Koránból Mohamed prófétát is idézte a vallási vezető, aki szerint a muszlimok fő hivatkozási alapja arra figyelmeztette híveit, hogy ahogy régen, úgy a betegség most is

egy büntetés, és azokon a helyeken alakulhatott ki, ahol „utálatosság” és „korrupció” fordul elő.

Koronavírus: Izrael lezárhatja Ciszjordániát

Naftali Bennett védelmi miniszter mérlegeli, hogy lezárják-e a palesztin fennhatóság alatt levő területeket, hogy megelőzzék a vírus terjedését. 

Mivel időközben a vírus felütötte fejét a palesztinok lakta Ciszjordánia területein is, az imám annyiban egészítette ki hozzászólását, hogy azok, akik elkapták a betegséget, de minden bizalmukkal Allah felé fordulnak, biztosak lehetnek abban, hogy mártírként fognak rájuk emlékezni, és hogy ez (a mártírhalál) lehet számukra a legnagyszerűbb jutalom is egyben.

Az Arutz Sheva cikke kitér arra is, hogy a közelmúltban megjelent egy cikk a PA egyik hivatalos orgánumában, az Al Hayat Al Jadida nevű napilapban, ahol arról írtak, hogy a PA vallási ügyeinek minisztériuma továbbra is vállalja annak a felelősségét, hogy eldöntse, kik prédikálhatnak imámként vallási összejöveteleken.

Corona virus „is one of Almighty Allah’s soldiers,” says preacher on PA TV

Corona virus „is one of Almighty Allah’s soldiers… [against] those who attack His believers,” says preacher on PA TVUnidentified preacher: „The true meaning …