Kicselezte hazáját az iráni dzsúdós, akinek megtiltották, hogy izraelivel mérkőzzön

Szaid Mollaej a tavalyi tiltás után nem tért vissza Iránba, mert félt a politikai vezetés haragjától. Az idei olimpiára új megoldást talált.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden hozzájárult Szaid Mollaej országváltásához, így Irán világbajnok cselgáncsozója mongol színekben indulhat a 2020-as tokiói olimpián — derül ki az MTI írásából.

A 28 éves versenyző a tavaly augusztusi, tokiói világbajnokság után nem tért vissza hazájába, mivel félt a megtorlástól, ugyanis az iráni hatóságok negyed- és elődöntője előtt is felszólították, lépjen vissza, hogy elkerüljék az izraeli Sagi Muki elleni finálét.

A címvédőként végül ötödik helyen záró Mollaej az elődöntőben kikapott, így Muki a belga Matthias Casse-t legyőzve lett világbajnok.

Az eset után a nemzetközi szövetség előbb felfüggesztette az ázsiai ország tagságát, majd kizárta versenyzőit a nemzetközi versenyekről, mondván Irán megtiltja sportolóinak, hogy izraeli ellenféllel mérkőzzenek.

A 2018-ban vb-aranyérmes Mollaej eleinte Németországban kapott menekültstátuszt, majd Mongóliában telepedett le.

Iráni dzsúdós kér menedéket Németországban, a perzsák a zsidókat okolják

Irán szerint a Nemzetközi Judo Szövetséget Benjamin Netanjahu befolyásolta.