Siratófal, végállomás

Megkapta az engedélyt az a sokat bírált terv, amely a vasútvonal bővítésével a Ben-Gurion repülőtérről egészen a jeruzsálemi Siratófalig szállítaná az utasokat — írja a zsido.com.

A tervet még a korábbi közlekedésügyi miniszter, Jiszráel Katz jelentette be évekkel ezelőtt, s utódja, Becálel Smotrich írta alá az engedélyeket. A Nemzeti Tervezési és Építési Bizottság már ki is jelölte a nyomvonalat, melynek pontos térképét azonban egyelőre nem tették közzé.

A terv szerint a közelmúltban átadott, szupergyors Tel-Aviv-Jeruzsálem vonalat hosszabbítanák meg a város bejáratánál lévő Návon pályaudvartól az óvárosban álló Siratófalig. A megvalósítás két földalatti állomás és három kilométernyi alagút megépítését igényli a vallási-történelmi-politikai szempontból igen érzékeny terület alatt. Ennek megfelelően már vallási vezetők, régészek és a jeruzsálemi arab közösség vezetői is kifejezték tiltakozásukat az építkezéssel szemben.

Régészek fúrják a jeruzsálemi libegőt

A Legfelsőbb Bírósághoz fordultak vezető izraeli régészek, hogy megakadályozzák a Siratófalhoz vezető drótkötélpályás felvonó megépítését.

A közlekedési miniszter azonban nagy reményeket fűz a terv megvalósításához.

“Ez egy történelmi jelentőségű fejlesztés, amely egyaránt szolgálja majd az izraeli lakosságot és a turisták millióit. Emellett a terv a cionista és a zsidó ügy számára is nagy jelentőséggel bír”

– mondta Smotrich.

Ávner Ovádjá, a Közlekedési Minisztérium szóvivője szerint az építkezés költsége eléri a 2.5 milliárd sékelt (225 milliárd Ft), a kivitelezés pedig négy évet igényel.

A projektet bejelentő Katz 2017-ben még arra is ígéretet tett, hogy

a Siratófalhoz közeli állomást Donald Trump elnökről nevezik el, hálából azért, amiért Jeruzsálembe költöztette az Egyesült Államok nagykövetségét.