A DENK: egy hollandiai antiszemita bevándorlópárt tündöklése

A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzésében a tömeges bevándorlás egyik negatív aspektusára, a bevándorlópártok alapítására és működésére hívja fel a figyelmet.

A DENK hollandiai muszlim párt nem egyszerűen egyike a megannyi, tiszavirág-életű európai bevándorlópártnak, hanem egy folyamatos aktivitást kifejtő, országos választási sikereket is elérő formáció, melynek ideológiája a muszlim hátterű bevándorló-érdekképviselet, a szociális üzenetek és az antiszemitizmus hármasára koncentrál – írja a tanulmány.

A párt egyetlen ügy kapcsán sem kapott annyi médiafigyelmet – és okozott annyi felháborodást –, mint az Izraellel és a zsidósággal kapcsolatos antiszemita állásfoglalásai okán.

Voltaképpen már a DENK létrejötte is egy antiszemita botrányhoz köthető.

A tanulmány szerint a pártelnök Tunahan Kuzu és Selçuk Öztürk korábban a mérsékelt jobboldali Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) párttal koalícióban kormányzó Munkáspárt (PvdA) alsóházi képviselői voltak, ám a két politikust 2014 novemberében kizárta a baloldali formáció, mert nyilvánosan kritizálták Lodewijk Asscher munkáspárti politikust, akkori miniszterelnök-helyettest és társadalmi ügyekért felelős minisztert.

Asscher bizonyos török szervezetek szigorúbb biztonsági megfigyelését helyezte kilátásba, mondván, hogy azok „a török-iszlám identitást erősítik”, és „eltávolodnak a holland szokásoktól”. Kuzu és Öztürk ezért „kirekesztőnek” nevezték Asschert, s mivel kitartottak nyilatkozatuk mellett, távozniuk kellett a Munkáspártból.

Tunahan Kuzu, a DENK parlamenti frakcióvezetője Izraelben.

Ugyanekkor még nem utaltak a miniszter származására – Asscher neves zsidó családból származik, dédapja, Abraham Asscher volt az amszterdami zsidó tanács elnöke az ország német megszállása alatt –, azonban állítását 2016 júniusában Öztürk megismételte.

Ismét „diszkriminációs miniszternek” nevezve Asschert, ezúttal expliciten utalva is a baloldali politikus zsidó felmenőire: „Hogyan lehetséges, hogy ez a miniszter, az ő származásával, elfogadja, hogy másoknak félre kell tenniük a származásukat, a nevüket és a vallásukat ahhoz, hogy érvényesülni tudjanak Hollandiában?”

A DENK 2016 szeptemberében került először a hírekbe Izraellel szembeni ellenérzései okán: ekkor Tuzu pártelnök a kamerák előtt utasította vissza a holland alsóházba látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kézfogását.

Dutch MP refuses to shake hands with Netanyahu

Whilst wearing a Palestinian flag pin, Dutch Member of Parliament Tunahan Kuzu refused to shake hands with Israeli Prime Minister Benjamin Netanyahu during t…

2017 márciusában a parlamenti választások során a DENK számos jelöltjét érte az antiszemitizmus vádja a holland-zsidó sajtóban. Ali Tsouli 2017-es képviselőjelöltjük példának okáért a következőt írta nyilvános Facebook-oldalán egy korábbi, 2014-es bejegyzésben: „Miért nem támadja meg az Iszlám Állam Izraelt? Miért mészárolnak csak muszlimokat, keresztényeket és arabokat? Olvassátok és ébredjetek fel!”

A tanulmány szerint posztjához egy cikk linkjét fűzte, mely azt fejtegette, hogy az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi az izraeli hírszerzés, a Moszad ügynöke lenne. A párt másik jelöltje, Aysegül Kılıç 2016-ban posztolt egy videót Facebook-oldalán, melyen egy muszlim hitre tért brit munkáspárti politikus, George Galloway beszél arról, hogy

az izraeliek „háborús bűnösök”, és hogy az országnak sosem lett volna szabad létrejönnie.

2018 júliusában a DENK amszterdami önkormányzati képviselője, Numan Yılmaz írásos kérdésben fordult a városvezetéshez, melyben azt kérte, hogy Amszterdam szakítsa meg minden kapcsolatát Tel-Avivval. A kérdésben szerepelt az a felvetés, hogy a városnak „nem lenne szabad asszisztálnia a palesztinok elnyomásához (és területeik) megszállásához”. Ezt még számos antiszemita botrány követte a párt részéről.

Az elemzést lapunk főszerkesztő-helyettese, Veszprémy László Bernát jegyzi.

A teljes elemzés itt olvasható.

Orbán: növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon

A magyar miniszterelnök Peter Pellegrini szlovák kormányfő oldalán „megszervezett inváziónak” nevezte a migrációt.