Szudán átengedi légterén az Izraelbe tartó repülőgépeket

Úgy tűnik, a korábbi iszlamista Bashir-rezsim után kezdenek megnyílni az ország kapui.

Szudán kész arra, hogy légterét megnyissa azoknak a repülőjáratoknak, amik Izraelbe tartanak — erről beszélt múlt héten egy katonai szóvivő az észak-afrikai városban. Két nappal korábban a szudáni államfő azzal okozott meglepetést, hogy az izraeli miniszterelnökkel ült tárgyalóasztalhoz.

A The Algemeiner szerint Abdel Fattah al-Burhan és Benjamin Netanjahu ugandai találkozója jelentős vitákat váltott ki Szudánban, miután  izraeli tisztségviselők bejelentették: arra készülnek, hogy a két ország közötti kapcsolatokat helyreállítsák a jövőben — és csökkentsék azt a feszültséget, ami Omar al-Bashir egykori elnök évtizedeit jellemezte.

Uganda folytathatja a sort, nagykövetséget nyithat Jeruzsálemben

Az afrikai ország lenne a harmadik állam, aki ilyen módon is kiáll Izrael történelmi, Jeruzsálemhez fűződő jogai mellett.

A két vezető találkozóját követően a szudáni katonaság nyilatkozatot tett közzé, amiben azt írták, a Netanjahuval történt tárgyalás „Szudán nemzetbiztonságának legfontosabb érdekeit szolgálta”.

Amer Mohamed al-Hasszán szudáni szóvivő elárulta, egy új megegyezés fényében a Dél-Amerikából Izraelbe tartó gépek is használhatják a jövőben Szudán légterét — noha a technikai részletekről még nem döntöttek, és egyelőre az izraeli El Al átrepüléséről sem egyeztek meg.

Netanjahu korábban azt mondta, a szudáni légtér megnyitása az izraeli járatok számára akár több órát is megspórolna a dél-amerikai desztinációk felé — amik Izrael negyedik legfontosabb úti céljai közé tartoznak.

Szakértők szerint Szudán jelenlegi vezetése arra törekszik, hogy helyreállítsa kapcsolatait a külvilággal — az iszlamista Bashir alatti elszigeteltség után — és igyekszik lekerülni az USA azon listájáról is, amin a terrorizmust támogató országokat tartják számon.

Most tényleg véget érhet a szudáni vérontás?

Az évekig húzódó polgárháború több ezer emberéletet követelt, és milliók váltak földönfutóvá.