Mégis megtarthatják a „becsület napját”

A Városmajorban rendezik meg a szélsőjobboldali demonstrációt – tudta meg a Népszava.

Amint azt korábban megírtuk, a rendőrség betiltotta az úgynevezett „Becsület Napjának” nevezett két megemlékezést Budapesten, melyeket szélsőjobboldali szervezetek február 8-án, a Kapisztrán téren terveztek megtartani annak kitörésnek az emlékére, amit 1945 februárjában kíséreltek meg a budai Várba szorított német és magyar csapatok a szovjet ostromgyűrűből.

A Népszava értesülése alapján ezt két tiltó határozatot nem támadták meg a bíróságon, azonban egy harmadik rendezvény betiltását megtámadták, és a bíróság azt a a rendőrségi tiltást hatályon kívül helyezte.

A lap szerint Budapest rendőrfőkapitánya megtiltotta azt a gyűlést, amit egy magánszemély a XII. kerületi Csaba u. 5. szám alatti parkba (Városmajor) február 8-ra jelentett be. A meg nem nevezett bejelentő felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Fővárosi Törvényszék a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta, a tiltó határozatot hatályon kívül helyezte, amellyel szemben további jogorvoslatnak helye nincs: „ezen döntés alapján a rendezvény megtartható”.

Betiltotta a rendőrség a Becsület Napja megemlékezéseket Budapesten

A hatóságok a náci-szimpatizánsok Kitörés túrájának útjába azonban nem gördítenek akadályt.

A Fővárosi Törvényszék a rendőrségi tiltás hatályon kívül helyezésekor arra jutott, hogy a BRFK a „rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi feltételek körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával”.

A becsületnapi demonstrációt tehát annak ellenére megrendezik, hogy több portálon olyan hírek jelentek meg, mintha a rendőrsági tiltás miatt idén elmaradna a szélsőjobboldali, hungarista és neonáci szervezeteket is felvonultató rendezvény. A Városmajorban a korábbi években is tartottak ilyen rendezvényt.

További részletek a Népszava cikkében itt olvashatók.

Pokorni elcsukló hangon beszélt „nyilas gyilkos” nagyapja tetteiről

Megrendítő beszédet mondott a fideszes politikus abban a 12. kerületi kórházban, ahol nagyapja és nyilas társai 75 évvel ezelőtt kivégezték a zsidó betegeket és dolgozókat.