Bodrogkeresztúron nem mindenki örül a zsidó zarándokoknak

Bodrogkeresztúr felbolydult, miután egyre több hászid látogató jelenik meg a településen, ahol egykor nagy zsidó közösség élt. 

Két cikk is megjelent az angol és az amerikai sajtóban Bodrogkeresztúrról, amely az elmúlt években népszerű hászid zarándokhellyé vált és a beszámolók szerint a helyiek nehezen tudnak mit kezdeni a helyzettel.

Először az amerikai Christian Science Monitor készített portét a mindössze ezer lelket számláló zempléni településről. Az idilli tokaji tájon fekvő Bodrogkeresztúrra évről évre egyre több látogató érkezik. Csakhogy ezek az emberek nem közönséges turisták, hanem a világ minden tájáról érkező hászid zsidók, akik a Reb Steiner Saje csodarabbi sírját látogatják.

Az 1925-ben elhunyt rebbe követői szerint, a Saje gyógyító erővel rendelkezett, és még a megromlott házasságokat is helyre tudta állítani.

A falu honlapja szerint az első zsinagógát 1769-ben hászid telepesek építették, akik a 18. század elején érkeztek a vidékre és több, mint 200 éven át éltek a faluban, ahonnan 1944-ben 700 zsidót hurcoltak el. A három zsinagógából csak egy maradt meg. A zsidó zarándokok megjelenése a falu múltját idézi, ami felkavarta a település lakóit.

A Huppa idézte a brit The Times cikkét, amely szintén a napokban foglalkozott a zarándokokkal. A lap újságírója beszélgetett egy helyi nővel, aki kijelentette: a zsidó látogatók „menjenek vissza oda, ahonnan jöttek“.

A nő panaszkodott, hogy a hászidok felverik az ingatlanok árát, és szerinte házak vásárlása a zsidó összeesküvés része, hogy alternatív hazát építsenek fel, mert Izraelben kevés a víz.

A Christian Science Monitor beszámolója szerint is megosztja a helyieket a zsidók felbukkanása. A szerző azonban idéz egy nőt, akit nem zavarnak a hászidok, mert szerinte joguk van meglátogatni a sírt.

A helyiek félnek az ismeretlentől és elfelejtik, hogy ez valamikor egy zsidó falu volt. Egy olyan helyet szeretnének meglátogatni, ami egykor az övék volt”

– mondta a riporternek Konyó Judit.

Történész a csodarabbik földjén

Csorba Csaba történésszel a sátoraljaújhelyi zsidókról beszélgettünk pár éve megjelent könyve kapcsán.

A zsidó zarándoklatok 2015-ben kezdődtek, de a rebbe házát már az 1970-es években megvásárolták a rabbi leszármazottai.

Az édesapám ebben a házban született. Túlélte a háborút majd 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált. Ahogy öregszem, egyre jobban fáj, ami itt a családommal történt”

-mesélte a Monitor riporterének a csodarabbi dédunokája.

Néhány évvel ezelőtt néhány leszármazott megvásárolta a rabbi háza melletti épületet, amit vendégházzá alakítottak át, hogy fogadni tudják a látogatókat. Nem tudni pontosan mi indította el a zarándoklatokat, de 2015 óta egyre népszerűbb a falu a hászidok körében, és némelyik hétvégén akár kétezer (az eredeti cikkben 20000 szerepel, de az valószínüleg elírás) zsidó is érkezik a mindössze ezer lelket számláló faluba .

A zsidó zarándokok általában egy 90 kilométeres zarándokutat követnek, amely a vidék 10 faluján át vezet és romos zsinagógákat, jesivákat és régi hászid családok egykori házait érinti míg végül eléri Bodrogkeresztúrt.

Moshe Friedlander rabbi a zsidó vendégház felügyelője bízik benne, hogy a helyiek ráébrednek, hogy a zsidó látogatók számukra is előnyt jelentenek.

Remélem, hogy a visszatérésünk segít a helyieknek, hogy újra megismerjenek minket. Így láthatják, hogy a zsidó emberek nem olyanok, mint amilyennek a nácik lefestették őket”

– mondta Friedlander rabbi.

Videó a zarándokokról:

Kapcsolódó cikkeink