A Zemplén megyében élt zsidók állítólag még Rákóczi seregében is szolgáltak. A térség befogadóbb volt a régiótól eltérően. Sátoraljaújhely Tokaj-Hegyalja kereskedelmi központja, vármegyei székhelye volt. Móse Teitelbaum (1759-1841) rebbe sírja az egyik legkedveltebb zsidó zarándokhely. Csorba Csabával a sátoraljaújhelyi zsidókról beszélgettünk pár éve megjelent könyve kapcsán.
*
Mit tudunk a Zemplénbe települt zsidókról? Hogy fogadták őket és mikor tudják megvetni a lábukat errefelé?
Dr. Székely Albert ügyvéd, tiszteletbeli főügyész, akit 80 évesen deportáltak és Auschwitzban érte a halál, összefoglalta a sátoraljaújhelyi és a többi Zemplén vármegyei zsidó hitközség történetét 1905-ben a Borovszky-féle vármegyetörténeti-sorozatban. Ő még tanulmányozhatta a régi iratokat, amelyekből alig maradt valami. A vármegyei közigazgatás kapcsán a levéltárban megmaradtak összeírások, rendeletek stb. A 11-17. században itt nem voltak jelentősebb kereskedelmi központok, ezért jórészt átutazóban fordulhattak meg a régióban zsidók. A 17. században a kitűnően kezelt hegyaljai kóser borok lengyel földön is kedveltekké váltak. A 18. század közepétől kezdtek megtelepedni. Fizették az adót a vármegyének, a városnak meg a királyi kincstárnak. Nem voltak gazdagok, kereskedelemmel (kocsmabérlet, házalás. pénz kölcsönzése) foglalkoztak. Szívós és kemény munkával alapozták meg egzisztenciájukat. A zsidó közösség csak magára számíthatott. . Beilleszkedtek a társadalomba, nem voltak jelentősebb konfliktusok.
1771-ben hitközség alakult, de 1783-ban már kórházat is létesítettek. Hányan éltek, mivel foglalkoztak az itt élő izraeliták a 18-19. században?
A Szentegylet (Chevra Kadisa) 1772-ben alakult Sátoraljaújhelyben. Ez gondoskodott a szegényekről, az orvosi ellátásról, a temetésről. 1790-ben épült az első újhelyi zsinagóga, egy szerény, négyszögű épület, alig nagyobb a lakóházaknál. 1811/12-ben a városban 74 zsidó családfőt írtak össze. 1820-ban 141-et. 1848/49-ben 1100-1200 zsidó élhetett itt, 18 zsidó újoncot állított ki a hitközség, teljes felszereléssel. Számuk később jelentősen növekedett, többen tiszti rangot is elértek. 1850-ben a város minden harmadik lakosa zsidó volt (2285). Az 1880-as években a zsidóság alkotta a város legnagyobb vallási felekezetét. A 19. század második felében egymás után létesültek a városban a zsidó boltok, a bankéletben is megnőtt a szerepük. Erősödött a zsidó értelmiség: az orvosok, ügyvédek közmegbecsülésnek örvendtek.
Még a gyermek Kossuth Lajos is találkozott a csodarabbival, aki állítólag megáldotta őt. Móse Teitelbaum rebbe által a haszidizmus itt vert gyökeret először hazákban. Mit kel tudnunk a csodarabbiról?
Galíciában született a haszidizmus misztikus vallási irányzata. Hívei szembefordultak a régi merev, ortodox hagyományokkal. Minden ügyes-bajos dolgukkal az ún. csodarabbikhoz fordultak az emberek. 1759-ben született Przemyslben a leghíresebb haszid rabbi, Moise Teitelbaum, aki már életében szentség hírében állt, kiváló szónok volt, 33 évig tanított vallási iskolájában. 1841-ben halt meg, sírja azóta zarándokhely.
Vajon miért a status quo irányzatot választották 1868-ben az itteni hitközségi vezetők?
Az 1860-as években kezdődtek az egyre jobban elmérgesedő viták a hitközségen belül, többek között az adózás módja, a kórus temploma részvétele, a magyar nyelvű prédikációk bevezetése miatt. Erősödött a zsidóság magyarosodása, amihez hozzájárult az 1838-ban alapított világi zsidó iskola, amely a pelejtei Kaesztenbaum Márton adományának köszönheti létét. Épülete máig megvan, emléktáblával ellátva.
1888-ban szép, nagy zsinagógájuk felépítését önkéntes adományokból finanszírozták. Még a térség nagyvagyonú nemesasszonya, Wallis Gyuláné grófné is komoly összeget adott erre a célra. Milyen volt a keresztény egyházakkal való viszonya az itteni izraelitáknak?
Az ortodox és neológ irányzatok mellett a zsidó kongresszus előtti állapothoz ragaszkodók alkották a status quo ante irányzatot. 1886-ban szakadt három részre az addig egységes újhelyi hitközség. 1888-ban avatták fel a pompás status quo zsinagógát. Avatásán a város és a vármegye vezetése (fő- és alispán, polgármester) és a legelőkelőbb keresztény családok is ott voltak, éreztetve, hogy a várost ékesítő pompás templom mindenki számára érték. A keresztény egyházakkal békés volt 1944-ig a kapcsolat. A piarista gimnáziumnak és a kereskedelmi iskolának sok zsidó diákja volt, akiket tanáraik megbecsültek, a legjobbakra különösen büszkék voltak. Innen vitték a zsidókat a vasútállomásra 1944-ben. 1945-ben az itt őrzött értékeket kirabolták, a pompás épület raktár, műhely, majd bútoráruház lett, évek óta üresen áll, felismerhetetlenségig átalakítva.
1944-ben a gettóban nagyon rossz állapotok voltak. Mit tudunk erről?
A sátoraljaújhelyi Zemplén c. újság beszámol a gettóban történt néhány eseményről, öngyilkosságokról, szökési-elrejtőzési kísérletekről. Szilágyi Sándor, Laufer Frida és Bruck Edit visszaemlékezései alapján ismerjük a szörnyűségeket. Édesanyám is csempészett be egy viharos éjszakán élelmiszert egy kisgyermekes anyának, a kerítésen keresztül, kijátszva az őrséget. A zsidók békés emberek voltak, kerülték az erőszakot, valósággal lebénította őket, az addigi együttélést drasztikusan megszüntető politikai fordulat.
1941-ben még 4160 izraelita élt itt. Közel félezren túlélik a vészkorszakot, és újraindult a hitközség. Ám ismét antiszemita kirohanások indultak, ráadásul állami segítséggel. 1945 után mi maradt a hitközségből?
2018-ban közzétették a vészkorszakban meggyilkoltak névsorát. Akik visszatértek, azok a házukat már más tulajdonában találták, üzletüket sem kapták vissza, A sérült, de helyreállítható zsidó kórházat elbontották, a nagy zsinagógát sem használhatták. Maradt a kis imaház. Olyan ellenséges volt a hangulat, hogy vagy kéttucatnyiak maradtak. Az 1970-es évekre szétesett a hitközség. Az imaházat zarándokok látogatták. Az ezredfordulón a tetőzete romladozni kezdett, a város nem törődött vele, más zsidó emlékekkel sem. A 2010-es évek elején beszakadt a tető. Helyreállítható lett volna, de nem tették, hanem a meglévő berendezést, könyveket a város közmunkásokkal szétverette, a szemétre hordta. Olyan tető épült, ami oda nem illő, de az ablakok bedeszkázva, az épület használhatatlan, udvarán embermagasságú a gaz. Helyreállítását, múzeummá alakítását évek óta ígérik…
A jelenlegi megyében, az utóbbi évtizedben Miskolc (2011), Abaújszántó (2013), Ónod és Tokaj (2014) zsidó közösségének történetét is feldolgozták. Önt mi ösztönözte, hogy megírja a helyi zsidóság történetét?
2011-ben félezer oldalas várostörténeti könyvemben már a téma súlyának megfelelően foglalkoztam a zsidóság történetével, ezt többen nehezményezték is a településen. Amikor lehetőség nyílt egy önálló zsidótörténetre, érthető, hogy engem kértek föl. Alaposan utánanéztem a zsidó kultúrának, szokásoknak. Jártam az 1980-as években, Izraelben is. Bár régész-levéltáros-történészként elsősorban a közép- és törökkorral, várakkal foglalkozom, de 1970/71-ben, első munkahelyemen a debreceni Déri Múzeumban Dankó Imre igazgatómtól megtanultam, a múlt minden értékét meg kell becsülnünk, nem szabad leragadni egyetlen kis szeleténél, s nem látva meg semmi mást. 1965-ben, a környéken nyaraló érettségizett diákként lefényképeztem pl. a szerencsi romos zsinagógát (máig is őrzöm a képet), azóta lebontották.
(Csorba Csaba: „Szerettem volna, ha nem kísért a múlt.” Sátoraljaújhely zsidóságának története. Zempléni RVA, Sátoraljaújhely, 2017. 224 old. + DVD-mell. Megrendelhető: Zempléni RVA – 3981 Sátoraljaújhely, Postafiók: 8.)