Koronavírus – nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet rendelt el a WHO

Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet rendelt el az Egészségügyi Világszervezet – írja az MTI.

Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt – közölte Tedros Adhanom Ghebreyesus, WHO főigazgatója.

Mit tudunk a vírusról?

Halálozási arányszám, a fertőzés szintje, az a pillanat, amikor a beteg fertőzni kezd, lappangási periódus: számos ismeretlen tényező akadályozza még az új koronavírus okozta, Kínában kezdődött járvány globális hatásának meghatározását – mutatott rá csütörtökön az AFP francia hírügynökség.

A járvány súlyossága két tényező kölcsönhatásától függ: a vírus terjedésének szintjétől és a veszélyességétől – jelentette ki szerdán Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programigazgatója.

„Egy viszonylag kevéssé agresszív vírus is tud sok kárt okozni, ha sokan kapják el” – hangsúlyozta.

Csütörtökig Kínában 170 ember halt meg és közel 7700-en fertőződtek meg. Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, közel húsz országban mintegy hatvan beteget tartanak nyilván.

Ebben a stádiumban még nem lehet pontosan megállapítani az nCoV-2019 nevű koronavírus halálozási arányszámát, mivel nem tudni, valójában hány embert fertőzött meg.

„A bizonyított esetek 2 százaléka halt meg, ami magasnak számít a szezonális influenzához képest” – mondta Ryan.

Az arányszám azonban nem jelzésértékű, és naponta csökken, mivel arányaiban több a bizonyított fertőzések száma, mint a haláleseteké.

A járvány egyik fontos paramétere az egy beteg által megfertőzöttek száma. A különböző kutatók becslései szerint ez 1,4-től 5,5-ig terjed. A legutóbbi becslés kínai kutatóktól származik: a New England Journal of Medicine (NEJM) című amerikai tudományos folyóiratban megjelentett tanulmányuk szerint egy ember áltagosan 2,2 embert fertőzött meg. A kutatók szerint ez a szám viszonylag alacsony, közelebb áll a téli influenzához (1,3), mint a kanyaróhoz (12) és a SARS-hoz hasonlítható (3).

Vasárnap a kínai hatóságok közölték, hogy a fertőzés még a tünetek megjelenése előtt lehetséges (ez jellemző az influenzára, de a SARS-ra nem).
Ez az feltételezés azonban csak néhány eset megfigyelésén alapul, és teljességgel nem bizonyított.

Park Woolhouse, az skóciai edinburghi egyetem tanára szerint „a fő reményünk a járvány kézbentartására, ha gyorsan azonosítani tudjuk az érintett pacienseket és el tudjuk őket különíteni a fertőzés elkerülése érdekében”. „Ha nagy léptékben bebizonyosodik, hogy a vírus még a szimptómák megjelenése előtt terjed, ez kétségbe vonja az ilyen intézkedések hatékonyságát” – tette hozzá.

J. Stephen Morrison, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Központja (CSIS) nevű washingtoni agytröszt szakértője szerint az ilyen fertőzések kockázata igen alacsony a fejlett országokban. Ha azonban a megbetegedések eljutnak „egyes afrikai országokba vagy más kontinensekre, ahol az egészségbiztonsági eszközök korlátozottak, súlyos járványgócok alakulhatnak ki Kínán kívül”.

Ez egy világjárvány előjátéka lehet Morrison szerint, aki mindazonáltal hangsúlyozta, hogy ez a forgatókönyv egyelőre csak elméleti.

Továbbra sem ismert a vírus általi fertőződés és az első tünetek megjelenése közötti idő. A WHO hétfői becslése szerint ez átlagosan 2-10 nap. A NEJM-ben megjelent kínai tanulmány szerint ez áltagosan 5,2 nap, és paciensenként változó. A korábban Hollandiában megjelent kutatások átlagosan 5,8 napot említettek.

Az a tény, hogy a becslés elsődleges és pontatlan, indokolja a 14 napos megfigyelést vagy karantént – írták a kínai kutatók a NEJM-ben.

A koronavírus ellen nincsen sem védőoltás, sem gyógyszer, az orvosi ellátás a tünetek – így a láz – kezelésére korlátozódik.

Egy 10 beteg esetének elemzésén alapuló kínai tanulmány szerint az embernél történt megjelenése óta a vírus keveset mutálódott. Amennyiben a vírus növekvő számú emberre átterjed, vizsgálni kell az esetleges mutációkat is – közölte az egyik szerző, Vej Feng-si professzor.

A koronavírus gyorsabban terjed még az influenzánál is

A bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma kedd estéről szerda estére több mint 1700-zal nőtt, egy beteg átlagosan 2,2 embert fertőz meg.