München terror-traumáját is átélte az Alba Fehérvár új izraeli sztáredzője

A Neokohn munkatársa

Arik Shivek diáksportolóként vett részt az 1972-es olimpián. A sikeres izraeli kosárlabdaedző a napokban szerződött Magyarországra, ahol egy hét alatt két győzelemmel mutatkozott be. Wallenstein Róbert interjúja. 

A Netanján született rutinos szakvezető 1983-ban mutatkozott be vezetőedzőként, szülővárosa, a Maccabi Netanya együttesénél. Hazája válogatottját öt éven át, 2009-től 2014-ig irányította, kétszer vezette Európa-bajnokságon is. 2016-ban az év edzője lett, hiszen bajnoki címet nyert a Hapoel Eilat csapatával, később dirigálta a Maccabi Rishon LeZion, a Maccabi Tel Aviv és az utóbbi két idényben a Bnei Herzliya együtteseit is. Korábban dolgozott már Európában, háromszoros holland bajnok, kétszeres belga kupagyőztes. Szakedzőként, előadóként, tanárként és televíziós szakkommentátorként is ismert.

Arik Shivek, fotó: nordeclair

Alig egy hete van Magyarországon. Milyenek az első benyomásai?

Szervezett, profi klubhoz kerültem. Nagy érdeklődéssel és izgalommal vetettük bele magunkat a munkába. A stáb minden tagja sokat tesz azért, hogy képbe helyezzenek, mert bár a magyar kosárlabdát valamennyire ismerem, azért a rivális klubcsapatokkal nem vagyok még teljesen tisztában.

Biztosra veszem, hogy az egyik első kérdése mindenkinek az lenne, hogy mit keres Magyarországon egy Izraelben, Hollandiában és Belgiumban is jelentős sikereket elért edző?

Az élet kiszámíthatatlan. Mondtam a feleségemnek a napokban, hogy milyen furcsa, hogy egy narancssárga színű labdának köszönhetően milyen sokféle kalandban lehetett már eddig is részünk. Közel 30 éve edzősködöm. Eredeti végzettségem számítástechnikai mérnök, de alapvetően tanárnak, edzőnek tartom magam. Tavaly nyáron lejárt a szerződésem a Bnei Herzliya együttesénél, volt ajánlatom, de nem akartam mindenáron edzőként dolgozni. Akadt feladatom bőven. Bajnoki mérkőzések szakkommentátora voltam, tanítottam az egyetemen, a kosárlabdaedzők képzésében vettem részt, valamint dolgoztam a nemzetközi kosárlabda szövetségnél, a FIBA-nál elemzőként. Aztán hirtelen felgyorsultak az események, jött a fehérvári egyesület megkeresése, én pedig igent mondtam.

Ameddig érzem magamban az adrenalint a munkához, addig tudom, hogy érdemes belevágni a kalandba.

Mi vonzotta a magyar kihívásban?

Számos alkalommal voltam már az országban, főleg a nemzeti válogatott edzőjeként. Tudom, hogy mennyire szeretik itt a sportot. És számomra is megtiszteltetés volt, hogy eszükbe jutottam. Minden feladatban az egyéni kihívás motivál. Elszánt és ambiciózus vagyok abban, hogy elérjük a céljainkat. Be kell kerülni a rájátszásba – meggyőződésem, hogy erre a csapat képes – aztán a legjobb négy közé kell jutnunk, ott pedig már bármi lehetséges. A klub a szezon végéig kötött szerződést velem, egyértelmű célunk a kijutás a nemzetközi porondra.

A magyar kosárlabdában visszatérő jelenség, hogy rengeteg külföldi edző és játékos is szerepel, akik gyorsváltásban rotálják egymást. Ritka olyan, hogy valaki egy helyen több évet maradna. Ez a felállás önnek alighanem kapóra jön, mert maga is egy vándormadár.

A sportban különösen igaz, hogy senki nem tud biztosra előre tervezni. Nekem komoly szándékaim vannak most is.

A feleségem éppen albérletet keres Székesfehérváron. Vagyis nem az a szállodai típus vagyok, szeretnék maradandót alkotni Magyarországon is.

Most épp úton vannak Szegedre, ahol este játszik a csapata. Tudja, hogy ott van az ország egyik legszebb zsinagógája? Ráadásul nemrég fel is újították.

Ezt eddig nem tudtam. Ha lesz időnk, a feleségemmel, visszamegyünk oda mindenképp. Bár sok magyar származású barátunkkal rengeteg alkalommal turistáskodtunk már Budapesten, ismerem a Dohány utcai zsinagógát is, biztosra veszem, hogy van mit bőven felfedezni az önök országában.

Az, hogy igencsak különleges a zsidók magyarországi történelme, esetleg számított akkor, amikor elfogadta a fehérvári klub ajánlatát?

Nézze, én elsősorban kosárlabda edzőnek tartom magam. A munkám, az eredményeim nyilvánosak. Hollandiába vagy Belgiumba is azért mentem, mert motivált a szakmai kihívás, nem a társadalmi berendezkedést vagy a történelmet vetettem a latba a döntéshozatalnál.

Azt tudja, hogy ezekben a napokban minek az évfordulójára emlékezünk?

A jeruzsálemi holokauszt-dologra gondol? Teljes mértékben kapcsolatban vagyok a világhálóval. Tudom, és érdekel mi zajlik a világban, és természetesen Izraelben is. Az a hazám.

Akkor biztos képben van azzal is, hogy akkor vállal munkát európai országban, amikor az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség példátlan mértékben borzolja a kedélyeket a kontinensen, különösen azokban az országokban, ahol ön már dolgozott.

Nekem eddig szerencsém volt. Soha, de még egyetlen apró pillanatig sem érzékeltették velem, hogy azért nem tetszik az amit csinálok, mert zsidó vagyok. Soha és sehol. Az más kérdés, hogy amikor az izraeli nemzeti válogatott edzője voltam öt éven keresztül, akkor bizony akadtak olyan esetek, hogy

időnként hangosabban drukkoltak ellenünk, és palesztin zászlókat lengetve próbáltak kizökkenteni bennünket a ritmusból.

Csak azért kérdezem mindezt, mert – remélem, csak bennem van komplexus ezzel kapcsolatban – azért ön mégiscsak nem egy lesz a sok külföldi edző közül. Ön a zsidó állam képviselője is.

Ez így igaz és én erre büszke vagyok. Ezzel együtt próbálok csak a munkámra koncentrálni, ehhez most azt látom, hogy minden feltétel adott. A feleségemmel együtt leszünk Magyarországon, ott fogunk élni a városban, ennek a klubnak a sikeréért fogok mindent megtenni. Amikor bajnokságokat nyertem külföldi állomáshelyeimen is, elsősorban a szakmával foglalkoztam. Remélem, az emberek a tettek alapján ítélnek majd meg Magyarországon is.

Nagyon úgy tűnik, önnek a kosárlabda jelent mindent. Van-e önben nyitottság arra, hogy például más zsidó szervezettel is találkozzon itt? A Maccabi VAC, amely részben fő felelőse volt tavaly nyáron a budapesti Maccabi Európa Játékoknak jelentős kosárlabda hagyományokkal rendelkezik.

Ezt nem is tudtam. A Maccabiról persze hallottam. Az egész világon mindenki ismeri a klub szellemiségét. Izraelben például mindig a legjobbak közé tartoznak a Tel Aviv-i maccabis kosárlabdázók. Nekem is megadatott az a preszízsfeladat, hogy az edzőjük legyek. Most itt szeretnék tényleg arra összpontosítani, hogy jól sikerüljön az előttünk álló pár hónap. Természetesen örömmel találkozom zsidó szervezetekkel, akik kíváncsiak rám, a magyar maccabisoknak pedig talán még azt az érdekességet is el tudom majd mesélni, hogy a világ leghíresebb maccabis sportolóját én élőben láttam úszni.

Csak nem Mark Spitzről beszél?!

De bizony! Egy izraeli kosárlabdacsapat tagjaként 16 évesen nyári európai tornán jártunk 1972-ben. Ausztria és Svájc mellett a utunk végén Németországban játszottunk. Jutalomként azt kaptuk, hogy részt vehettünk a müncheni olimpián. Ott láttam élőben Mark Spitz-t úszni.

Ki hitte volna, hogy fiatal zsidó sportolóként mi is a városban éljük át azt a borzalmas tragédiát is, ami az izraeli olimpikonokkal történt…?

Hogy lehetett ezt akkor feldolgozni?

Ez mind a mai napig egy traumatikus érzés. Sosem fogom elfelejteni amit ott akkor átéltünk. Ez nem az a dolog, amiről most telefonon szívesen beszélek. Voltak személyes sportoló ismerőseink is, akiknek hozzátartozói áldozatául estek a terroristák támadásának.

Azt miképp lehet kezelni, hogy maga gyakorlatilag 16 éves kora óta bárhol is jár külföldi sportkörnyezetben, izraeliként ki van téve egy ilyen veszélynek?

Én erre próbálok tudatosan nem gondolni. A megmérettetések adnak épp elég adrenalint nekem ahhoz, hogy eltereljék a gondolataimat minden mástól.

Azt például tudja, hogy a mai meccs vendéglátói, a szegediek vajon mennyire okozhatnak problémát önöknek? Úgy tudom, az Alba Fehérvár papíron erősebb csapat, és szinte kötelező a győzelem. (A mérkőzést 88-80-ra végül Shivek csapata nyerte, így a tréner két meccsből két győzelemmel kezdett – a Szerk.)

Ezt most ön a statisztikákra alapozhatja. A valóság ennél összetettebb. Először is, Szegeden, hazai közönség előtt egy harapós és veszélyes ellenféllel találkozunk. Nagyon koncentráltan kell játszanunk ahhoz, hogy győzhessünk ott.

Ha már visszatértünk a fő szakterületére, a végére még egy-két sportkérdés, ha nem bánja. A magyar kosárlabda nem tartozik a világ élvonalába. Az izraeli sem, de azért gyanítom, jobbak nálunk. Ki nyerne ha ma a két nemzet egymás ellen játszana?

Az izraeli válogatott. Ha a bajnokságokat akarja összehasonlítani, akkor azt kell mondanom, hogy van négy-öt olyan izraeli gárda, melyiket nem hinném hogy magyar csapat le tudna győzni.

És hova tenné az európai országok rangsorában az izraeli és a magyar válogatottat?

A magyarról nem tudok nyilatkozni, Izrael jelenleg nincs benne a top elit válogatottak körében. Úgy vélem, Európa legjobb 11-16 országa között van a helyünk.

Mark Spitz Szulejmániról és az antiszemitizmusról is beszélt Budapesten

A világ leghíresebb zsidó sportolója nem tud sokat magyar őseiről, de kíváncsian hallgatta a tiszteletére összegyűltek kis csoportját, sőt, egy nagylelkű gesztussal is támogatta a helyi Maccabi VAC egyesületét.