A világ leghíresebb zsidó sportolója nem tud sokat magyar őseiről, de kíváncsian hallgatta a tiszteletére összegyűltek kis csoportját, sőt, egy nagylelkű gesztussal is támogatta a helyi Maccabi VAC egyesületét.
Minden várakozást felülmúló készséggel állt rendelkezésére az egyetemes sporttörténelem egyik univerzális ikonja péntek délután az ő tiszteletére összesereglett magyar zsidó sportbarátoknak azon a budapesti találkozón, amely alighanem felejthetetlen élményt adott minden jelenlévőnek.
Beleértve alighanem magát Mark Spitz-t is, aki bár magyar felmenőkkel is rendelkezik, de sokat nem tud őseiről, mégis Budapestre kellett jönnie azért, hogy életében először tfilint helyezzenek fel neki. A kis doboz és a bőrszíj rituáléja – amely évezredek óta az egyik legfontosabb micve – mintegy lezárása volt a jó órás nyílt diskurzusnak, amely kötetlenül zajlott a Maccabi VAC egyesület elnöke és sportdelegációja, valamint az EMIH és a Mazsihisz prominensei között.
Spitz-nek, akinek egyik ükapja származott a történelmi Magyarország területéről, és még egy rabbi is volt felmenői között, zsidósága gyermekkorától kezdve meghatározó szerepet játszik életében.
Első nemzetközi versenysikereit is 15 évesen egy Maccabi Játékokon érte el Izraelben. A 70. születésnapját jövő hónapban ünneplő úszófenomén közvetlenül és türelmesen hallgatta az őt faggató kérdezőket, és úgy mesélt életéről, mintha csak egy meghitt családi összejövetelen venne részt.
Részletesen idézte fel a több Maccabi Játékokon szerzett élményeit és tisztelettel tért ki arra, hogy egyik meghatározó gyermekkori edzője az a Zádor Ervin volt, aki vízipólósként az 1956-os Melbourne-i olimpia egyik aranyérmes hősévé vált. (Mint ismert, a forradalom után alig pár hónappal a szovjetek elleni mérkőzésen egy szándékos ütés miatt felszakadt a bőr Zádor arcán. A vérző játékos fényképe bejárta a földkerekséget – mintegy emlékeztetve a világot a magyar hősök levert szabadságharcának szenvedéstörténetére.)
A szinte megszámlálhatatlan rekordot jegyző olimpikon, aki – a sors különös fintoraként — a csúcsra épp azon a müncheni nyári játékokon ért fel, amikor terroristák 11 izraeli sportolót mészároltak le az olimpiai faluban. (Az 1968-as olimpia két aranyérme után 1972-ben hétszer akasztották a nyakába az aranyat).
A mai napig heti három alkalommal úszó Spitz büszkén említette, hogy családjával – a szintén bármicván átesett két fiával közösen — minden nagyobb ünnepkor felkeresik az otthonukhoz közeli egyik Los Angeles-i zsinagógát, amelynek hosszú évek óta tagjai.
“Az, hogy ma milyenek vagyunk, az abból következik, hogy mi történt népünkkel a múltban. Nagyon fontos, hogy miként dolgozzuk fel a megtörténteket. És az a mi nagy felelősségünk, hogy a tanulságot továbbadjuk a jövő generációjának.”
— fogalmazott Spitz, aki hozzátette: “Meg kell értenünk, honnan jöttünk, és ebből kell levonni a tanulságokat a jövő döntéseinek meghozatalakor”.
A találkozóra egyesülete két úszóbajnokával – és egyik legismertebb tagjával, a páratlan edző-pedagógussal, Mezei Katalinnal – együtt érkezett Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke. Ugyancsak mint (az esemény hatására boldogságban)úszó sportember vett részt a beszélgetésben Heisler András, aki nem felejtette el megemlíteni, ugyancsak híres vendégüknek, hogy ő minden idők első úszásban aranyat nyert Mazsihisz elnöke.
Jusztin és Heisler, mint a tavalyi emlékezetes 15. Maccabi Európa Játékok egyik főszervezői Mark Spitznek büszkén meséltek az addig még soha nem látott magyar éremesővel járó rendezvényről. Az amerikai vendég számára egy külön ajándékkal is szerettek volna kedveskedni, azonban
Spitz felemelő gesztust gyakorolva inkább azt kérte a Maccabi VAC vezetőjétől, hogy az aláírásával ellátott sportruházatot inkább árverezzék el, és a befolyt összegből költsenek a közösség sport aktivitásaira.
Az emelkedett hangulat közepette az egyik résztvevő arra volt kíváncsi, hogy vajon mit gondol a saját hazájában is ijesztő méreteket öltő, tavalyi évben globálisan is drámaian növekvő zsidóellenességről?
Az úszásból mindössze 22 évesen visszavonuló sportemberből idővel sikeres üzletemberré és motivációs előadóvá érett Spitz szerint az egész azzal kezdődik, hogy ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni, és már a kezdeti próbálkozások után erővel kell visszavágni.
Általában a megfélemlítők természete olyan, hogy az elején csak próbálkoznak, felmérik a terepet, hogy kire lehet agresszióval hatni. Amennyiben nincs azonnal erélyes és a megfélemlítőnél erősebb viszontválaszunk, akkor mi magunk prédává válunk. Sokszor azt tapasztalom, hogy mi tehetünk arról, hogy a megfélemlítőt hagyjuk érvényesülni.
— mondta Mark Spitz, aki – igaz, név nélkül, és “szigorúan csak megfigyelőként”, de félreérthetetlenül az amerikai hadsereg két héttel ezelőtti akciójára utalva — Kaszim Szulejmáni likvidálását hozta fel példaként.
“Meddig mehetett volna el az az ember és az a rezsim abban, hogy folytassa az amerikai emberek gyilkolását? Meddig tűrhettük volna még mindezt?”
— tette fel a kérdést.
“Van az a pillanat, amikor fel kell állnunk és számot kell vetnünk azzal, hogy miért is engedhettük mindezt korábban? Úgy hiszem, hogy hosszú évek óta engedtük már ezt. Egyszerűen elég volt. És most elhatároztuk, hogy teszünk ellene, egy igencsak grandiózus módon.” – tette hozzá.
„Nem azt mondom, hogy a legfőbb eszköz az antiszemitizmus elleni küzdelemben a fizikai erő. Sokkal inkább az intellektuális erő.”
— vélte Mark Spitz.
A találkozó — amelynek létrejöttében elévülhetetlen érdemei vannak a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének, Szöllősi Györgynek (aki a 62. alkalommal megrendezett Év Sportolója Gála egyik főszervezőjeként Mark Spitz-t hívta meg díszvendégként) és Pákay Péternek, aki a Path menedzserirodájával hozta el Budapestre a legendát – záró akkordjaként az óbudai zsinagóga Floridából származó vezető rabbi-helyettese, Isaac Stell nem csak egy csomagot adott át a vendégnek, hanem egy különleges spirituális élménnyel is megajándékozta.
Az EMIH képviselője – a világhíresség életében először – feltette a tfilint Mark Spitz-re, aki szemmel láthatóan meghatottan követte a rövid imádsággal kísért ceremóniát. Nem ez volt a nap utolsó alkalma, hogy az amerikai legenda érzelemdúsan reagáljon.
Miután Spitz elköszönt a magyar zsidók delegációjától, máris autóba szállt és Budán a Testnevelési Egyetemen volt hivatalos, ahol egy rendezvényen kérték fel előadás megtartására. A Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Testnevelési Egyetem „A siker útja” című konferenciára zsúfolásig megtelt széksorok között került sor.
Az estébe nyúló eseményen Spitz ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy bár már negyedik alkalommal jár hazánkban, messze nem közömbös számára a magyar emberek kíváncsisága.
Odaadó, átszellemült, tökéletes koncentrációval prezentált — nem véletlenül tart évtizedek óta évi 20-30 előadást — mondanivalója szinte odabilincselte a hallgatóságot a székéhez. Nagy hatású, nyomdakészre megfogalmazott gondolatainak lényege abban rejlett, hogy senki ne akarjon pusztán mást utánozni. Sokkal inkább egy „sajátos egyéni utat kell bejárni”.
Spitz szerint messzemenőkig proaktívnak kell lenni a cselekedeteinkben, amelyet meghatároz, hogy milyen környezetben és milyen emberek társasaságában töltjük mindennapjainkat.
A sorsunk nem egy véletlen, hanem egy választás. Mindenki saját maga választásának a felelőse.
— hangsúlyozta, majd a siker titkáról még annyit mondott, hogy az egyénnek sosem szabad elfelejtkeznie a lehetőségekben rejlő misztériumról, a rácsodálkozás esélyéről és az ártatlanság alaphelyzetéről. Spitz úgy vélte, hogy ennek a három érzéknek a megőrzése elengedhetetlen a saját hitelességünk megőrzéséhez.
A konferencia közönségét több mint két órán keresztül megszólító, interaktív eszmecseréjét helyenként provokatív, gondlatébresztő elemekkel dúsító Spitz előadása végén a Magyar Úszószövetség elnökétől, Wladár Sándortól egy különleges ajándékot vett át.
Magyarország első olimpiai aranyérmesének, a zsidó Hajós Alfrédnak 1896-ban Athénban nyert aranyérmének ezüstből készített hiteles másolatát. Mark Spitz meglepettségében hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni. Végül újra mikrofont ragadva elárulta:
bár kilenc olimpiai aranyérmét egy bankban őrzi, ezt az érmet büszkén fogja elhelyezni lakásában és alig várja, hogy barátainak is megmutathassa azt.