Mindenki szurkolhat Heisler András túléléséért

Jusztin Ádám a Maccabi VAC vezetője mellett a Mazsihisz elnöke is versenyzőként méretteti meg magát a Maccabi Európa Játékokon. A Neokohn is engedélyt kapott a biztatáshoz.

Bár a magyar felnőtt kosárlabda válogatott eddig még nem mutatta meg legszebb arcát, a versenyzőket delegáló Maccabi VAC elnöke, Jusztin Ádám megtette, amit egy volt profi sportolótól lehetett: a verseny lebonyolításáért is felelős szervezet társelnökeként is mezt húzott az elmúlt napokban, és helyt állt sporttásai között.

Ő is, és a Síp utca elsőszámú embere is kilátogatott vasárnap reggel a margitszigeti Hajós Alfréd uszodába, ahol a mindenki által aranyesélyesnek kikiáltott magyar vízilabda válogatott két csapata mutatkozott be a játékokon. Mint véletlenül megtudtuk, Heisler András is követi Jusztin példáját, és sportolóként áll rajthoz.

Kedden mindenki meggyőződhet arról, hogy milyen fából is faragták a Mazsihisz tavasszal újra megválasztott vezetőjét, aki elárult nekünk, hogy 1500 méteres, „túlélő”-úszásban indul, és minden szurkoló támogatására számít. Arra a kérdésre, hogy mindenki drukkolhat-e neki, azt felelte, hogy „még a Neokohn is”.

Szerkesztőségünk nevében is köszönjük az engedélyt. Mi másban is bízhatnánk, minthogy a kedves nyitás némiképp egyfajta közeledés is lapunk felé, amely gyakorlatilag az egyetlen nem hivatalos zsidó sajtópartnere a július 29-e és augusztus 7-e közötti legnagyobb magyarországi multisport rendezvénynek.

Heisler András lelkes drukkolása és invitálása ebben a rövid videóban audiovizuális formában is élvezhető:

Közzétette: Neokohn – 2019. augusztus 4., vasárnap