Késelés: Magyarország a német ügyészséghez fordult

A német ügyészséghez fordult Magyarország, mert Németországban feltehetően egy bevándorló megkéselt egy magyar férfit a Stuttgarttól nyugatra fekvő Schömbergben – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

„A német sajtó szerint egy „arab vagy afrikai” származású férfi dulakodás közben megszúrt egy magyar fiatalembert” – írta az államtitkár, és egy német hírportálra hivatkozott, amely szerint az eset január 4-én történt.

Mint Menczer Tamás fogalmaz, „kinti kollégáink a cikkből értesültek a történtekről, természetesen felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, a magyar férfit megoperálták”.

A bejegyzéshez mellékelte a PZ-news.de hírportál jelentését, amely szerint a tettes először a magyar férfit szúrta meg, majd menekülés közben egy török embert is megsebesített. A magyar férfi állapota stabil.

A német lap azt írta: a tettes, aki feltételezhetően a városi menekültotthon lakója, előbb szóváltásba, majd dulakodásba kezdett egy tízfős, főleg németekből álló társasággal. Amikor tettes elővette a kését, a 20 éves magyar fiatalember védekezésből a barátnője elé állt, dulakodás kezdődött, mely közben a tettes hason szúrta őt. Súlyos sérülést szenvedett, azonnal kórházba szállították és megoperálták. A német lap szerint a fiatalember túl van az életveszélyen. Az elkövetőt még keresi a német rendőrség.

Menczer Tamás közölte: „az ügyészséghez fordultunk, tájékoztatást kértünk a nyomozás állásáról”.

Az államtitkár az M1 reggeli műsorában elmondta: ha a magyar áldozatnak segítségre van szüksége, a stuttgarti főkonzulátus és a külügyminisztérium is rendelkezésre áll.

Késes muszlimot állítottak meg egy berlini zsinagógában

A Bild szerint a férfi azt kiabálta, hogy „allahu akbár” és „rohadt Izrael”.