Harry és Meghan szappanoperája csak következménye, de nem oka a monarchia kiüresedésének.
Kétszáz évvel ezelőtt az angol uralkodó a brit birodalom fejeként, ha jelképesen is, de a világ ura volt. Azonban a család szerepe mára szimbolikussá vált és régi fényük elkopott. S akik őseinek portréi egykor büszke paloták folyosóin függtek, azok ma minden bulvárújság színes lapjairól tekintenek az emberekre. Európa többi uralkodójával szemben a Windsorokat nem végezte ki vagy üldözte el a nép vagy egy új hatalom, ők megmaradtak – miközben minden, ami a hagyományuknak értelmet adott, lassan elveszti értékét.
A brit államiságnak mindig fontos alapja volt a korona és a hozzá fűződő hagyományok. Az uralkodó az állam és az egyház feje is egyben, ő nyitja meg a parlamentet, az ő nevében írják alá a törvényeket, és ő kéri fel a megválasztott miniszterelnököt szerepe betöltésére. Valódi hatalma nincs, de alkotmányosan annyira szétválaszthatatlan a brit rendszertől, hogy elválasztani nagyobb feladat lenne, mint amekkora kihívást jelent az Európai Unióból való kilépés.
Az elmúlt évtizedekben a brit birodalmi múlt egyre inkább negatív történelmi szemléletet nyert, és amire az angolok büszkék voltak, ma már inkább szégyellik. Ehhez hozzátartozik a monarchia is: egyre többen megkérdőjelezik a korona intézményének értelmét.
A királyi családnak elvileg az alkotmányos szerepen kívül az a célja, hogy az állandóságot és az egységet szimbolizálják. Walter Bagehot 19. századi angol gondolkodó „Az angol alkotmány” című meghatározó művében azt írja, hogy a nemzet ugyan pártokra bomolhat, de a korona nem tartozik sehová. „Elválik a politikától, és ezért távol tud maradni az ellenségeskedésektől és a szentségtelenségektől. Így fennmarad a misztérium látszata, emiatt a korona képes megnyerni egymással szemben álló csoportok támogatását és az egység egyértelmű szimbóluma tud lenni.” A misztérium Bagehot szerint létfontosságú, azonban a modern világban már lehetetlen, hogy a társadalom ne tudja meg a királyi család tagjainak minden egyes gondolatát.
A 20. században a Windsorok gyakorlatilag végig azért harcoltak, hogy valahogy fenntartsák a hagyományok látszatát. De az, amit Bagehot leír és ami olyan sokáig életben tartotta a rendszert, az egyfajta szürkeség és makacs hallgatás, a modern világgal nem kompatibilis. Ez az elmúlt huszonöt év botrányaiban jól megmutatkozott, kezdve Diana és Károly válásától, Harry náci farsangi ruhájáig: a korona szerepe újra és újra megkérdőjeleződött. Most Harry herceg és feleségének botránya csak egy újabb fejezet a már így is vaskos könyvben.
Meghan Markle érkezésekor az angol sajtó és maga a Buckingham palota is igyekezett úgy beállítani, mintha az amerikai színésznő hozná el a monarchia modernizálását. Harry herceg ugyan csak hatodik az öröklési sorrendben, de mint a királynő unokája, ő is egy megélhetési herceg, tehát a szerepe kötelezettségekkel is jár.
Azonban alkotmányos szempontból Harry herceg jelentéktelen, és mindig is sok botrányt okozott nőügyeivel és alkoholgőzös életmódjával, oktalan elszólásaival és náci botrányával, melyet valószínűleg legszívesebben elfelejtene.
A királynő még örülhetett is, hogy a brit sajtó által „party-hercegnek” gúnyolt unokája megállapodik. Meghanhez mindenki igyekezett jó arcot vágni, bár a királynő, aki hatvan évvel korábban kénytelen volt megtiltani a saját húgának egyházi vezetők kérésére, hogy elvált férfihoz menjen, most kénytelen volt végignézni, hogy az unokája elvesz egy 36 éves, elvált amerikai színésznőt, akinek az anyja jógaoktató. Meghan Markle hamar elvesztette az angolok szimpátiáját, miután még a legapróbb dologban sem akarta alárendelni magát a szokásoknak, és mindenáron progresszív nézeteit akarta kifejteni. Ezzel pedig a monarchia legfontosabb szabályát szegte meg, vagyis azt, hogy az egység fenntartása érdekében a családnak vállalnia kell a hallgatást. A hercegi szerep privilégiummal és tisztelettel jár egészen addig, amíg valaki vállalja azokat a kötelezettségeket, amik a ranggal és az adófizetők által szponzorált élettel járnak.
Alig másfél év után Meghan Markle bedobta a törülközőt.
Harry herceg hatalmas felháborodás közepette bejelentette, hogy visszalép a szerepétől és „elindul az önállóság útján”, amit azonban továbbra is a britek fognak finanszírozni. A házaspár azt is kiemelte, hogy progresszív szerepet szeretnének, de hogy ez mit takar, azt senki nem tudja. A királynő belegyezett az elválásba, aminek a részletei egyenlőre nincsenek tisztázva. Valószínűleg a kilépés annyit jelent, hogy a házaspár mostantól celeb-életet fog élni, ami pontosan az ellentéte a királyi család eredeti céljának.
Az egész történet megalázó a királyi család számára, amelynek tekintélyéből már így se sok maradt.
Meghan leszerepelése egy sorminta része, nem ő okozza a Windsor-ház összeomlását, az már évtizedekkel ezelőtt omladozni kezdett.
A korábbi sorozatszínésznő már az esküvőjére is azt az autót választotta, amiben a hírhedt Wallis Simpson utazott a férje temetésére. (Simpson volt az az amerikai nő, akit csak úgy vehetett feleségül Erzsébet nagybátya, VII. Eduárd, hogy le kellett mondania a koronáról). Az esküvő azt szimbolizálta, mit jelent, ha kiüresedik a hagyomány. A pár egy olyan vallás több száz éves esküjét játszotta el, amelyet egyikük sem követ, egy olyan templomban, ahová egyikük sem jár. Sokan kijelentették, hogy így helyes, hiszen a hagyomány is csak egy ostoba emberi alkotás, amit már nincs értelme fenntartani. Azonban minden egyes érték elhagyásával a teljes monarchia szépen lassan elveszti az értelmét. Hiszen jogos a kérdés, hogy milyen jogon áll a királynő bárki felett? Eredetileg az volt a hagyomány, hogy az uralkodó csak is Istennek tartozik elszámolással, de ennek a koncepciónak mi értelme van egy olyan társadalomban, amelynek többsége egyáltalán nem hisz, vagy pedig nem a Biblia Istenét követi.
Évszázadokon keresztül a királyi család egy ideált próbált megvalósítani, a tökéletlenségeiket és botrányaikat pedig igyekeztek elkendőzni. A királynő népszerűsége abban rejlik, hogy meg tudta valósítani az erkölcsös és távolságtartó uralkodó ideálját, miközben az általa képviselt értékrend a társadalom perifériájára szorult. Az angolok mindig nagyon büszkék voltak a hagyományaikra, kezdve a liberalizmustól, a kereszténység távoli gyarmatokra való elterjesztéséig.
Mára ezek a megvetett és lekicsinylett múlt részei lettek, együtt a brit birodalom valóban negatív epizódjaival.
Egy ideig a megszokás és a hagyomány fenntarthatja a monarchiát. Az elmúlt években a királynő beszédei ugyanolyan kevert maszlagokká váltak, mint a konzervatív párt programja. Ahogy a toryk, a korona is megtartja a külsőséget, beleértve a nevüket is, miközben teljesen lecserélődött az értékrendjük.
Egy idő után nem marad más, csak hintók, köpenyek és koronák, amik mind egy olyan múlt relikviái, amiről már nem illik beszélni.
Az amerikai Meghant nem lehetett beleszorítani a brit hercegnői szerepbe, valószínűleg más is belebukott volna egy ilyen kísérletbe. Kérdés, hogy milyen esélyeik lehetnek egy világban, ahol elsősorban azért a címért fogadják el őket, amit most lényegében megtagadtak. A királyi család várhatóan le fogja csökkenteni az eltartott hercegek és hercegnők számát.
Az állami hagyományok életben tarthatják a korona intézményét, hiszen a szokások lebontása presztízsvesztés lenne a megtépázott hírnevű Egyesült Királyság számára. A világnak mindig vonzó lesz a cím, ugyanúgy, ahogy vonzó minden, ami csillogó és gazdag.
Azonban kérdés, hogy a britek meddig tolerálják, hogy a királyi család jelképesen uralkodjon felettük, botrányt botrányra halmozva, az adófizetők pénzéből élve, és mindezt egy ember feletti hatalom nevében, amiben sem ők, sem a nép többsége nem hisz.
